Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7441. oldal

Cikkek
1595896263

Karzai békét kötne a tálib vezetőkkel

2010. február 1. 12:59

Fegyverletételre és a törvények betartására szólította a tálib fegyvereseket Kabulban Hamid Karzai afgán elnök. Karzai közölte, hogy megbékélésre törekszik a tálib vezetőkkel, ha erre ők is hajlandóak. Egyértelművé tette azonban, hogy ez nem vonatkozik az al-Kaida terrorszervezet tagjaira, mivel – mint mondta – Afganisztánban nincs helye terroristáknak.

1595896262

Fekete január

2010. február 1. 12:09

Mintegy 44 külföldi katona vesztette életét Afganisztánban január elseje óta, ez a legnagyobb mértékű veszteség, amelyet erőik egy hónap alatt a konfliktus közel kilenc évvel ezelőtti kezdete óta elszenvedtek. Tavaly januárban 25 katona halt meg az ázsiai országban. A mostani 44 külföldi katona között 29 az amerikai, míg tavaly csupán 15 volt.

1595896261

Gránátok a halastóban

2010. február 1. 11:41

A negyedik héten, azaz január 25–31-e között öt bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül három esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.

1595896261

Vujity Tvrtko: „Léteznie kell valamiféle feloldozásnak”

2010. február 1. 11:35

Vujity Tvrtko legújabb, Menekülés a pokolból című kötetéből betekintést nyerhetünk Németh Szamira menekülésének történetébe, de a riporter részletesen beszámol többek között a beszláni túszdráma minden egyes mozzanatáról is. A népszerű újságíróval, tévés műsorvezetővel beszélgettünk.

1595896261

Halott a pakisztáni tálibok vezére?

2010. február 1. 11:27

Pakisztáni és amerikai illetékeseknek meggyőződésük, hogy meghalt Hakimullah Mehszúd, a Pakisztáni Tálibok Mozgalma (TTP) vezetője, aki kitervelte az afganisztáni CIA-központ ellen decemberben elkövetett öngyilkos merényletet, írta a The New York Times.

1595896260

Sikertelen amerikai rakétakísérlet

2010. február 1. 10:55

Radarproblémák miatt meghiúsult az az amerikai rakétakísérlet, amelyben egy, az egyesült államokbeli Kaliforniából indított nagy hatótávolságú rakéta nem talált el egy csendes-óceáni szigetről indított másik rakétát – közölte az amerikai légierő. Mindkét rakéta gondmentesen haladt, de egy tengerre telepített radar nem működött megfelelően.

1595896260

Saját fejlesztésű dél-koreai vadászgép épülhet

2010. február 1. 10:47

A védelmi beszerzésekért felelős hivatal (DAPA – Defence Acquisition Programme Administration) tájékoztatása alapján Dél-Korea kormánya egy kétéves tanulmány finanszírozásáról hozott döntést, amelynek keretében megvizsgálják egy saját fejlesztésű vadászgép, illetve egy harci helikopter megépítésének lehetőségeit.

1595896260

Orosz fegyverek Iránnak

2010. február 1. 10:37

Semmi sem állíthatja meg Oroszországot abban, hogy katonai felszereléseket adjon el Iránnak, továbbá semmi nem akadályozhatja meg a két ország közötti katonai együttműködés folytatását a fegyverek értékesítése területén – jelentette ki a napokban Oroszország első számú fegyverzet exportőre, a Roszoboronexport egyik illetékese.

1595896260

Csökkentették a koszovói NATO-erők létszámát

2010. február 1. 10:25

Megtörtént a koszovói NATO-erők (KFOR) létszámcsökkentésének első fázisa: 13 800-ról 10 ezerre apadt a biztonságfenntartó katonák száma – jelentette be a KFOR parancsnoksága, leszögezve, hogy a biztonsági helyzet nem látja ennek kárát.

1595896259

Tiszteket büntettek

2010. február 1. 10:00

Az izraeli hadsereg megbüntetett két magas rangú tisztet azért, mert engedélyezte fehér foszforlövedékek használatát tavaly a Gázai övezet ellen indított támadás során – írta hétfőn egy izraeli lap. A fehér foszfor bevetését a lakosság vagy lakott területek ellen tiltja a nemzetközi hadijog, vagyis ez háborús bűncselekménynek számít.