Hírek - 7723. oldal
Az anticionisták nagygyűlésén élőben kapcsolták Carlost
2009. június 3. 8:58
A három ember megölése miatt 1997-ben elítélt, és több más gyilkossági ügyben is eljárás alatt álló Carlos a Párizs melletti Poissy fegyházából telefonált a nagygyűlésre, s háromszáz szimpatizáns előtt támogatásáról biztosította az anticionisták listavezetőjét, a provokatív előadásairól ismert humorista Dieudonnét. A kormány meg van döbbenve.
Brit katonák megöltek egy fontos tálib parancsnokot
2009. június 3. 8:37
Brit katonák végeztek az afganisztáni Hilmend tartomány “egyik legveszélyesebb” tálib parancsnokával, Manszur mollával – jelentette be a brit védelmi minisztérium.
Bűnözőnek minősítették Obamát
2009. június 3. 8:24
Az al-Kaida terrorszervezet második számú vezetője arra szólítja fel a muszlimokat, és főleg az egyiptomiakat, hogy ne fogadják jóhiszeműen az amerikai elnököt. Elemzők szerint a terroristák tartanak attól, hogy Obama képes lehet enyhíteni a feszültségeket.
Vadai Ágnes a V4-ek tanácskozásán
2009. június 3. 8:12
Varsóban került sor a visegrádi országok védelmi minisztereinek tanácskozására, melyen a magyar hivatalos delegációt dr. Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár vezette. A V4-ek együttműködését rotációs alapon működő, egymást váltó elnökség koordinálja. Jelenleg Lengyelország az elnök, júliustól Magyarország lesz.
Bemutatkozott a szolnoki repülőbázis
2009. június 2. 12:57
A Magyar Honvédség 86. Szolnok Helikopter Bázisa 2009. május 30-án nyílt napot tartott, ahol bárki megtekinthette a levegő urait. A nagyszabású és igen látogatott rendezvényen ugyanakkor nem kizárólag katonai gépek voltak láthatóak, hanem tiszteletét tette néhány oldtimer is.
Kézigránát és karabély a sírgödörben
2009. június 2. 12:51
A huszonkettedik héten, azaz május 25–31-e között 53 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyletére. A tűzszerészeknek ezek közül 31 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.
Folytatódnak az orosz-amerikai tárgyalások
2009. június 2. 12:29
Az orosz és amerikai küldöttség Genfben megkezdte a hadászati támadó fegyverek csökkentéséről (START) szóló tárgyalások második fordulóját.
Ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát
2009. június 2. 9:29
Rendhagyó nyílt napot rendezett a 64. logisztikai ezred a közelmúltban. A laktanyába érkező vendégeknek a nap megnyitásaként katonai parádéban volt része. A nyílt napon ugyanis a több ezer látogató előtt kapott alegységzászlót az ezred egyik alegysége, a szállító zászlóalj Kaposvár polgármesterétől.
A jó kapcsolat jegyében…
2009. június 2. 9:19
Első alkalommal rendezett sajtónapot Hódmezővásárhelyen a MH 5. Bocskai István Lövészdandár, de remélik sikerült hagyományt teremteni. A találkozón nemcsak a Magyar Honvédség kommunikációs szakemberei és a helyi sajtó képviselte magát, hanem a társszervek tájékoztatásért felelős tisztjei is.
ENSZ-bizottság vizsgálódik Gázában
2009. június 2. 9:04
Megérkezett Gázába az az ENSZ bizottság, amely a feltételezett izraeli háborús bűnöket hivatott kivizsgálni a Gázai övezetben.