Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2572. oldal

Cikkek
1595974819

Jelentős szolgálat a haza számára

2014. június 30. 14:56

A nemzetközi válságok idején mindig felértékelődik az információ szerepe, így az attasék munkája is – mondta Hende Csaba június 30-án Budapesten, a véderő-, katonai- és légügyi attasék éves értekezletén.

1595974817

MEDEVAC élesben: életet mentett két bocskais katona

2014. június 30. 13:28

Nem volt szokványos a hazaútja két bocskais katonának, amikor néhány héttel ezelőtt a vonat − amelyen Füzesabony felé haladtak − egy hirtelen fékezést követően megállt.

1595974815

Rajtaütés a víz alól

2014. június 30. 11:20

Eredményes vizsgát tettek a különleges műveleti harci búvárok alapképzésén részt vevő katonák június 27-én Szolnokon. Ezzel új képességgel gyarapodott a Magyar Honvédség, ilyen jellegű felkészítés ugyanis eddig még sosem volt hazánkban.

1595974813

A megemlékezés dombja

2014. június 30. 9:13

A második világháborúban elesett hősi halottakra emlékeztek amerikai és magyar katonák, valamint amerikai katonai hagyományőrzők Szigligeten, június 28-án. Hetven esztendővel ezelőtt, 1944-ben a közelben csapódott a földbe egy amerikai bombázógép.

1595974808

„Egyenes ember voltam világéletemben, és ezt vártam el mindenkitől”

2014. június 30. 7:31

A közelharckiképzés mindig is a katonák felkészítésének alapvető részét jelentette. Sorozatunk talán leginkább meghatározó személyisége shihan Furkó Kálmán nyugállományú ezredes, a legendásan kemény, fájdalmat nem ismerő kiképző, aki katonák ezreit tanította az önvédelem fortélyaira. Tágabb értelemben véve pedig a magyarországi kyokushin karate egyik alapítójaként elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a stílus nemcsak megvetette a lábát Magyarországon, hanem a legnépszerűbb távol-keleti harcművészeti ággá fejlődött.

1595974807

Emléktábla a II. világháborúban lengyel felkelőket segítő magyar katonáknak

2014. június 30. 7:00

A Varsó melletti Kampinosi-erdőben, a mai Kampinosi Nemzeti Park területén fekvő Wiersze településen június 29-én, vasárnap állami és egyházi ünnepség keretében, katonai tiszteletadás mellett emléktáblát állítottak azoknak a magyar katonáknak, akik a második világháború idején ott állomásozva segítették a németek ellen harcoló lengyel felkelőket – tájékoztatta az MTI-t a varsói magyar nagykövetség.

1595974806

Látványos programok várták a táborozókat

2014. június 29. 20:59

Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrségi Dandár Stefánia Palota-Honvéd Kulturális Központ által szervezett katonai tábor napközis programban részt vevő gyermekek látogattak el a napokban a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis pusztavacsi parancsnokságára.

1595974605

Különdíj „kupon” beváltva!

2014. június 29. 19:08

Fucsku Sándor vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsokság parancsnokának különdíját váltották be azok a diákok, akik dobogós helyezést értek el az idén márciusban Pákozdon megrendezett Tizenöt éve a NATO-ban című versenyen. A nyertesek a szolnoki MH 25/88. Könnyű Vegyes Zászlóalj életébe tekintettek be.

1595974600

Magyar gyakorlatvezetők a Clever Ferreten

2014. június 29. 11:47

A Magyar Honvédség idei legnagyobb külföldi megmérettetése a Clever Ferret 2014 gyakorlat, amelyet a többnemzeti szárazföldi kötelék (Multinational Land Force−MLF) 2014. június 16. és július 12. között, Szlovéniában hajt végre, összesen mintegy 1300 katona részvételével.

1595974599

Tűzoltók kiképzésen

2014. június 29. 11:01

Tíz feladatból álló tűzoltókiképzést hajtottak végre az MH Bakony Harckiképző Központ (MH BHK) táborfalvai és hajmáskéri kiképzőbázisainak tűzoltóalegységei június 26-án.