Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2596. oldal

Cikkek
1595973071

Összecsavart homokzsák lesz a váltóbot

2014. június 4. 11:48

„Zöldár 2013 – Összefogás” névvel emlékfutást szervez június 13-án, pénteken a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred, a Honvéd Arrabona SE, illetve a Honvédség és Társadalom Baráti Kör helyi szervezete. Az első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal megrendezett közösségi futóversenyen összesen harminc,  hat-hat fős csapat teljesíti majd a huszonkét kilométeres távot.

1595973069

1917 – A Nagy Háború fordulópontja

2014. június 4. 9:50

A Nagy Háború fordulópontjának is tekinthetjük 1917-et, hiszen hiába sikerült hatalmas győzelmeket elérniük a központi hatalmaknak például a keleti és az olasz fronton, erőik végére értek, készleteik kimerülőben voltak, s az év végére lassan kezdett megmutatkozni az antant anyag- és emberfölénye, ráadásul ekkorra már a friss amerikai csapatok is megjelentek a nyugati fronton. Az első világháború utolsó előtti évéről dr. Balla Tiborral, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársával beszélgettünk.

1595973067

Monarchia korabeli hajóágyú-lövedéket találtak Sükösdön

2014. június 4. 7:41

Igazi ritkaság, egy Osztrák−Magyar Monarchia korabeli hajóágyú-lövedék került elő Sükösdön június 3-án, kedd este − tájékoztatta az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred kommunikációs tisztje az MTI-t.

1595973066

Magyar katonai emlékművet avattak Ukrajnában

2014. június 4. 7:15

Több mint hároméves előkészítő munka után június 3-án, kedden avatta fel dr. Töll László ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője az ukrajnai Zakrivci faluban megépített magyar katonai emlékművet.

1595973062

Albán veszedelem

2014. június 3. 18:59

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

1595973057

Magyar Nemzeti Táncegyüttesként folytatja a Honvéd Táncszínház

2014. június 3. 15:19

Magyar Nemzeti Táncegyüttesre változik a Honvéd Táncszínház elnevezése július 1-től – jelentették be az együttes vezetői június 3-án, kedden Budapesten.

1595973055

Komoly előrelépések

2014. június 3. 12:34

Körültekintő tervezéssel, megfelelő gyakorlással „üzembiztosan” lehet kezelni a rendkívüli helyzeteket is – mondta dr. Dankó István, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára azon a szakmai konferencián, amelyet Budapesten tartottak június 3-án.

1595973053

Roma fiatalok a rendvédelemben

2014. június 3. 11:47

„Roma fiatalok a rendvédelemben” címmel szervezett konferenciát május 29-én a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tolna Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat. A rendezvényhez csatlakozott az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) is.

1595973052

A béke megőrzését tanulják

2014. június 3. 9:31

Amikor új kihívásokkal kell szembenéznünk a béke és biztonság területén, egyre nagyobb szükség van jól felkészült, professzionálisan kiképzett békefenntartókra, akik kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy a világot biztonságosabbá és stabilabbá tegyük – köszöntötte a XXVII. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam hallgatóit június 2-án, hétfőn, Szolnokon Apáti Zoltán ezredes, az MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoka.

1595973049

Robbanószerkezeteket találtak a kastélykertben

2014. június 3. 7:17

A 22. héten, azaz május 26. és június 1. között 43 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 15 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.