Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2604. oldal

Cikkek
1595972491

Több száz egyetemista vesz részt a honvédelmi alapismeretek kurzuson

2014. május 25. 14:44

Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a Szegedi Tudományegyetem között 2012. december 6-án megkötött együttműködési megállapodásban leírtaknak megfelelően az oktatási intézmény az idei tanév tavaszi félévében elindította a honvédelmi alapismeretek kurzust, amelyre összesen 547 hallgató jelentkezett.

1595972490

Ismernünk kell a múltat, hogy meg tudjunk felelni a ránk váró feladatoknak

2014. május 25. 13:47

Minden korban szükség van arra, hogy elismeréssel, hálával és történeti hűséggel emlékezzünk meg a hősökről, akik hazájukért áldozták az életüket – mondta Vargha Tamás május 25-én, a magyar hősök emlékünnepén.

1595972489

Múlt és jelen Kiskőrösön

2014. május 25. 12:35

Első alkalommal vettek részt Kiskőrösön, a Városalapítók napja rendezvénysorozaton az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 1. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda munkatársai. Durgó Tamás százados, az iroda vezetője és Parádi Gyöngyi főtörzsőrmester a katonai pályát és az önkéntes műveleti tartalékos szolgálatot népszerűsítették.

1595972486

Simonyi-napok Debrecenben

2014. május 25. 9:22

Haditornával, kiállításokkal, kerekasztal-beszélgetéssel, emléktábla avatással és koszorúzással emlékezett meg Debrecen városa báró Simonyi József ezredesről. A többnapos rendezvénysorozatban aktívan részt vett a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) 2. Katonai Igazgatási Központja (2. KIK) is.

1595972483

Újra Safety Fuel

2014. május 25. 7:41

A június végén kezdődő Safety Fuel − 2014  elnevezésű, közös magyar−német tábori üzemanyagraktár-telepítési és -üzemeltetési gyakorlatra való felkészülés első kiképzését tartották május 12−20. között az MH Anyagellátó Raktárbázis hetényegyházai bázisparancsnokságán.

1595972483

Légi balesethez riasztották a honvédség mentőszolgálatát

2014. május 24. 21:42

Hőlégballon szenvedett balesetet szemtanúk elmondása szerint szombat este Dunavarsány−Délegyháza−Szigethalom térségében − közölte a Honvédelmi Minisztérium az MTI-vel.

1595972480

Becsület, bátorság, tisztesség

2014. május 24. 18:10

Ahogy a nemzet a történelmében él, úgy a mai magyar haderő szellemisége is megőrzendő, tiszteletre méltó katonai hagyományokra épül – mondta dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese május 24-én, Szolnokon.

1595972476

Zenés őrségváltás és nemzetközi díszelgőbemutató

2014. május 24. 18:00

Zenés őrségváltást mutatott be a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Honvéd Palotaőrség a Helyőrségi Tavaszi Szemle keretében rendezett nemzetközi díszelgőbemutatón május 24-én, a Kossuth téren.

1595972473

Elvégezték a tanfolyamot, oklevelet kaptak

2014. május 24. 17:55

Az MH Bakony Harckiképző Központ újdörögdi bázisán május 19-én hivatalosan is véget ért Magyar Honvédség Harcos Program gyalogos tanfolyamának 2014/1. altanfolyama.

1595972471

Katona- és bordalfesztiválon vettek részt a toborzók

2014. május 24. 15:04

Kihelyezett érdekvédelmi és toborzópontot működtettek az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH  HKNYP) Heves megyei irodájának munkatársai a napokban Abasáron, a XX. Nemzetközi Katona- és Bordal Fesztiválon.