Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 263. oldal

Cikkek
Bánk_index

Harci drukk a bánki terepen

2023. május 27. 10:32

A Honvédelmi Sportszövetség – a Magyar OCR Sport Szövetséggel együttműködve – egésznapos akadályfutó versenyt rendezett a Honvéd Kadét Programban résztvevő intézmények hallgatóinak a Nógrád vármegyei Bánkon, május 26-án. A honvéd kadét akadályfutó versenyen mintegy hétszáz diák állta a sarat.

Fiumei_nyitó

A hősök előtt tisztelegve

2023. május 27. 8:06

A közelgő magyar hősök emlékünnepe alkalmából, a Fiumei úti sírkertben található Hősök parcellájáról készült képsorozattal tisztelgünk valamennyi katonahősünk előtt.

Csongrád_nyitó2

Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését

2023. május 27. 6:38

Fel kell gyorsítani a haderő fejlesztését, mert az ukrajnai háború „alapvetően megváltoztatott mindent” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 26-án, pénteken Csongrádon.

Pákozd_index

Békefenntartással is a béke pártján

2023. május 26. 20:57

„A béke és a béke fenntartása napjainkban ismételten különös és szomorú aktualitással bír” – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes a magyar békefenntartók napja alkalmából tartott megemlékezésen, Pákozdon, május 26-án.

memo 05

In memoriam

2023. május 26. 18:22

Az elhunytak névjegyzéke a 2023. március 27. és április 21. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége):

2023.05.26_Miniszteri_kapolna_nyitó

Felszentelték a Hunyadi-kápolnát a hódmezővásárhelyi laktanyában

2023. május 26. 13:59

Ökumenikus szertartás keretében felszentelték a Hunyadi-kápolnát május 26-án, pénteken a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ünnepi beszédében úgy fogalmazott, „a lelkünket is úgy kellene ápolnunk és gondoznunk, ahogy azt a testünkkel tesszük, ennek pedig a legszentebb és szakrálisabb helyszíne a templom vagy kápolna”.

Bálna_nyitó

Hadtörténeti Múzeum: új helyszíneken várják majd az érdeklődőket

2023. május 26. 13:30

Több helyszínen nyit kiállítást a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Erről Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes beszélt a Hír TV „Napindító” című reggeli műsorában május 26-án, pénteken.

lőkiképzés_index

Képződnek a kiképzők

2023. május 26. 10:33

A Magyar Honvédség összes szárazföldi alakulatának kiképzőit érintő, egyhetes módszertani lőkiképzés felkészítést tartottak az izbégi lő- és gyakorlótéren május 22-26. között. Az MH Altiszti Akadémia által szervezett kiképzésen megközelítőleg hatvanan vesznek részt annak érdekében, hogy ezt követően egységes képzési módszerekkel és eljárásokkal adják át a megszerzett tudást.

Szentes_nyitó

Jelenről és jövőről – régi bajtársak előtt

2023. május 26. 10:17

Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred adott otthont a dél-alföldi régió katonai és honvédségi nyugdíjasai számára szervezett találkozónak május 25-én Szentesen, ahol az ezred egykori parancsnoka, Antal László dandártábornok tájékoztatta a meghívottakat a hadsereg aktuális kérdéseiről és jövőjéről.

20230525_KG_szekesfehervar_kadetprogram_005

Továbbra is népszerű a Honvéd Kadét Program

2023. május 26. 10:05

A velencei Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium és a Székesfehérvári SZC Váci Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium is csatlakozott a Honvéd Kadét Programhoz, május 25-én.