Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 332. oldal

Cikkek
1595915747

Becsületkereszt a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnökének

2011. március 19. 19:46

Több éves hagyomány, hogy József-napon a képviselő-testület kitüntetésekkel köszönti a főváros nyolcadik kerületének legkiválóbb, köztiszteletben álló személyeit, az elméleti tudományok, a kézműves alkotók és szolgáltatók legjobbjait, illetve azokat a személyeket, akik munkájukkal, életművükkel Józsefváros hírét, elismertségét szolgálják és szolgálták. Idén a kitüntetések átadási ünnepségének március 19-én a Magyar Nemzeti Múzeum díszterme adott otthont, ahol a kitüntettek mellett megjelentek Józsefváros önkormányzatának képviselői és a kerület ismert közéleti személyiségei is.

1595915738

Nincs Gubcsi-ügy

2011. március 18. 13:44

A Honvédelmi Minisztérium folytatja a tárca gazdálkodásának átláthatóvá tételét és az előző kormányok idején elkövetett súlyos visszaélések feltárását. Hende Csaba honvédelmi miniszter bizalma töretlen Gubcsi Lajos ügyvezető igazgató iránt.

1595915728

Rasmussen: Közép-Európa modellként szolgálhat Észak-Afrika számára

2011. március 17. 16:44

Közép-Európa egykori kommunista országai modellként szolgálhatnak Észak-Afrika és a Közel-Kelet nemzetei számára a demokráciáért és véleményszabadságért vívott harcukban – mondta a NATO főtitkára egy varsói konferencián. A lengyel fővárosban kelet- és közép-európai védelmi miniszterek, köztük Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter részvételével megtartott 4. Euroatlanti Biztonsági Fórumon Anders Fogh Rasmussen derűlátóan nyilatkozott az euroatlanti politika észak-afrikai lehetőségeiről. Ugyanakkor megerősítette, hogy a NATO katonailag csakis ENSZ-felhatalmazás és erős helyi támogatás alapján avatkozik be Líbiában.

1595915726

Hende Csaba a IV. Euro-atlanti Biztonsági Fórumon

2011. március 17. 15:39

Hende Csaba honvédelmi miniszter március 17-én Varsóba utazott és felszólalt a IV. Euro-atlanti Biztonsági Fórumon. A lengyel fővárosban megrendezett biztonságpolitikai fórumon a szövetség alapfeladatainak szempontjából értékelték a NATO lisszaboni csúcstalálkozójának eredményeit.

1595915725

Megemlékezés Hódmezővásárhelyen

2011. március 17. 11:15

A március 15-i ünnepségsorozat előzményeként március 11-én ünnepi állománygyűlésre került sor a MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. Az ünnepi beszéd után Kovács József ezredes, helyőrségparancsnok, a dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter által adományozott Babérkoszorúkkal Ékesített Szolgálati Érdemjelet adta át Borbényiné dr. Pusztai Erzsébet orvos alezredesnek. Majd huzamosabb időn keresztül végzett kiváló munka elismeréseként adományozott szolgálati érdemjeleket is megkapták a kitüntetettek.

1595915724

Helyőrségi gálaest a Stefánián

2011. március 17. 9:34

„A mi ünnepeink” címmel gálaműsort tartottak március 16-án, szerdán este a budapesti Honvéd Kulturális Központban. A közös emlékezésre meghívták a Budapest Helyőrségben és környékén diszlokált katonai alakulatok, szervezetek vezetőit, hivatásos, szerződéses katonáit, nyugállományúakat, a nemzetvédelmi egyetem hallgatóit, a Honvédelmi Minisztérium gazdasági társaságainak munkavállalóit, a társadalmi szervezetek képviselőit és hozzátartozóikat.

1595915718

Hűséggel a nemzetért!

2011. március 16. 17:24

Március 16-án, délután egy órakor (had)történelem íródott a budapesti Petőfi-laktanyában, az MH Támogató Dandár fellegvárában. Ekkor tartotta ugyanis első állománygyűlését a dandár keretében felállított Honvéd Koronaőrség. Mintegy hat évtized után újraéledt egy nemes szolgálat: az államiság jelképét, a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket ismét katonák – honvéd koronaőr tisztek és tiszthelyettesek – őrzik, honvedelem.hu információi szerint a hivatalos és ünnepélyes átadás-átvétel napjától, április 25-től. A dandár parancsnoka, Horváth Ferenc dandártábornok által tartott állománygyűlést mintegy 150 órás intenzív felkészülés követi…

1595915715

A honvédséget érintő legnagyobb horderejű ügy

2011. március 16. 13:14

Vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt a Honvédelmi Minisztériumnál tavaly feltárt bűncselekmény ügyében. A vádhatóság szerint a vádlottak bűnszervezetben követték el tettüket – számoltak be katonai ügyészek szerdai sajtótájékoztatójukon.

1595915708

Sok tennivalónk van még a szabadság terén

2011. március 16. 6:14

Sok tennivalónk van még a szabadság terén, nemzedékünk feladata és küldetése, hogy kiszabaduljunk az országot fojtogató adósságcsapdából – hangoztatta a nemzeti ünnepen mondott beszédében kedden a Vas megyei Táplánszentkereszten Hende Csaba. „Jelenleg tízszer annyit költünk minden évben adósságunk visszafizetésére, mint amennyit például a haza védelmére fordítunk”, nem jut elegendő pénz kórházakra, munkahelyteremtésre, nem jut pénz az életünkhöz alapvetően szükséges dolgokra sem – mondta a honvédelmi miniszter.

1595915708

Magyarország tavasza

2011. március 16. 5:11

Rendhagyó történelemórát tartott március 15-én a kecskeméti Cifrapalota Pávás termében dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára: határon túli magyar gyerekeknek mutatta be a Magyarország tavasza című kiállítást. Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek relikviáiból összeállított tárlat Máday Norbert gyűjteménye, a maga nemében egyedülálló.