Mintegy négyezer katona lépett be a Magyar Honvédségbe 2023-ban
Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: archív felvételek |  2023. december 30. 16:10A Magyar Honvédség idén mintegy négyezer új katonát üdvözölhetett soraiban, mondta el Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. Az év során megtett erőfeszítések és az országos toborzókampány kiemelkedő sikerei jelzik, hogy a katonai pálya iránti érdeklődés továbbra is erős és növekvő – fogalmazott a honvédelmi miniszter.
![pzh_katonak](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/659031221f156961161100.jpg)
Az év elején indított országos toborzókampány, amely során számos platformon jelent meg a Magyar Honvédség, az online és offline médiában, valamint iskolai előadásokon keresztül is elérte a leendő katonák széles körét. Az év során az iranyasereg.hu oldalra több mint 500 ezerszer kerestek rá, a toborzók pedig több mint 42 ezer hívást fogadtak, és a toborzóirodák forgalma érezhetően megnőtt, ismertette a miniszter.
![KG_2023_16](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/659031217edc8444637388.jpg)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az év kiemelkedő eseményei közé tartozott az augusztus elejétől szeptember közepéig tartó időszak, amikor mintegy 1500 új katona csatlakozott a Magyar Honvédséghez. Az „Embert a vasra!” kampány jelentős sikerét bizonyítja, hogy ezen időszakban, szeptember 11-én és 12-én több mint 500 újonc vonult be, elsősorban a Lynx harcjárművekkel felszerelt MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandárhoz, továbbá Önkéntes Katonai Szolgálatra és a más helyőrségekben szervezett alapkiképzésekre.
![Lynx](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6590312157f5f996811956.jpg)
A négyezres számban minden szolgálatvállalási jogviszony benne van: a tartalékos, a szerződéses katonák és az altiszt- és a tisztképzést megkezdők is. A toborzási sikerek közé tartozik, hogy idén több mint 200 fiatal kezdte meg tanulmányait a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudomány és Honvédtisztképző Karának katonai szakjaira – mondta el a honvédelmi miniszter.
![Újoncok](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6590312298948216020878.jpg)
Hozzátette, az „Embert a vasra!” toborzókampány folytatódik, amelynek második fázisában a megújuló tüzérséget jelentő PzH 2000 önjáró lövegek leendő kezelőit szólítja meg a Honvédelmi Minisztérium, amely felhívásra már 149-en jelentkeztek. Ennek kapcsán kiemelte, e szép feladat megfelelő illetménnyel párosul: bruttó 737 ezer forint belépő illetménnyel számolhat minden, szolgálatra alkalmasnak bizonyuló katona, aki a február 12-ei bevonulásra jelentkezik a tatai MH Klapka György 1. Páncélosdandár tüzérosztályába.
![pzh](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/65903121c8533654973744.jpg)
![20230911_KG_hodmezovasarhely_lynx_015](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/64ff3a41e3a01731783812.jpg)
Legjobb embert, a legjobb technikára!
2023. szeptember 11. 18:07
![KRMN7147](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6501bd8d06e6c550530243.jpg)
Rendkívül sikeresek a Magyar Honvédség toborzóprogramjai
2023. szeptember 13. 15:51
![Lynx_nyitó](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/6502beed2289a517778479.jpg)
Vonzó a Hiúz
2023. szeptember 14. 16:42
![lynxindex3](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/653934a31f34b239028801.jpg)
Újabb kétszáz fővel bővül a hódmezővásárhelyi alakulat
2023. október 25. 17:37
![pzh_index](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/655659150d25b385845066.jpg)
737 ezer forintos illetménnyel várja a fiatalokat a megújuló tüzérség
2023. november 16. 22:46