Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 168. oldal

Cikkek
1595919911

Újabb dróntámadás Pakisztánban

2011. június 6. 13:49

Pilóta nélküli amerikai repülőgépről indított négy rakéta megölt legalább 17 iszlamista szélsőségest június 6-án, hétfőn Pakisztán törzsek uralta északnyugati részén, az afgán határ közelében – közölték tisztségviselők. Hírszerző tisztek szerint két rakéta szélsőségesek által használt épületeket talált el Vana város közelében.

1595919911

Országvédelem

2011. június 6. 12:46

Csapat-összekovácsolás, az ország védelmével kapcsolatos feladatok gyakorlása és a harctéri segítségnyújtás elveinek, szervezeti elemeinek több nemzet részvételével való bemutatása: az elmúlt hetekben „egymásnak adták a kilincset” a különböző katonai szervezetek a Veszprém melletti gyakorlótéren.

1595919682

Washington feltételekkel tárgyalna a tálibokkal

2011. június 6. 7:04

Az Egyesült Államok akkor hajlandó tárgyalni a radikális tálibokkal, ha azok leteszik a fegyvert és elismerik az afgán alkotmányt – mondta az amerikai védelmi miniszter Szingapúrban június 4-én, szombaton. Robert Gates a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) konferenciáján beszélt arról, hogy a táliboknak meg kell érteniük, a háborút katonailag nem nyerhetik meg.

1595919674

Gates: a kudarc lenne a legköltségesebb

2011. június 5. 14:30

A háború költsége nem határozhatja meg, mennyi amerikai katonát vonjanak ki első ütemben Afganisztánból – vélte június 4-én, szombaton Robert Gates amerikai védelmi miniszter, aki utolsó hivatalos látogatására érkezett az ázsiai országba, távozása és a júliusban kezdődő csapatkivonás előtt. Amerikai vezetők és törvényhozók nemrégiben úgy vélték, hogy az afganisztáni háború költségét alapvetően figyelembe kell venni a csapatkivonás ütemének meghatározásakor, amit Gates elutasított.

1595919670

Pakisztánban iszlamista felkelők haltak meg amerikai rakétatámadásban

2011. június 4. 20:32

Amerikai rakétacsapásban öt iszlamista felkelő vesztette életét június 3-án, pénteken Pakisztán észak-nyugati, Afganisztánnal határos törzsi területén – közölték helyi biztonsági illetékesek.

1595919656

Éles viták Berlinben az afganisztáni szerepvállalásról

2011. június 3. 17:10

Fellángoltak a viták az afganisztáni német szerepvállalásról azt követően, hogy az elmúlt kilenc napban a Bundeswehr négy katonája vesztette életét az ázsiai országban. Előző nap az észak-afganisztáni Baglán tartományban egy pokolgépes merénylet következtében egy német katona meghalt, és öt megsebesült. Ezzel az Afganisztánban elesett német katonák száma 51-re emelkedett.

1595919654

Afganisztán: meghalt egy lengyel katona

2011. június 3. 13:07

Egy lengyel katona meghalt, kettő pedig könnyebben megsérült egy lengyel járőr elleni támadásban június 2-án, csütörtökön az afganisztáni Gazni tartományban – közölte a lengyel hadsereg.

1595919650

Megemlékezés a Slim Lines táborban

2011. június 3. 7:48

2011. május 17-e délelőtt: két katona meghalt Afganisztánban, balesetben. A hír villámként hasított végig a táboron, az emberek döbbenten álltak majd egymást követték a hívások otthonra és külföldre, remélve nem az ő barátja vagy ismerőse. Mint kiderült, sajnos nem „lélegezhettünk fel”, a mieinket érte a tragédia.

1595919648

Német katonákat támadtak meg Afganisztánban

2011. június 2. 19:16

Egy német katona meghalt, öt további pedig megsebesült június 2-án, csütörtökön egy észak-afganisztáni merénylet során – közölte a német hadsereg. A támadást egy német tank ellen követték el Kunduz tartományban, egy út mentén elhelyezett pokolgéppel – közölte a Bundeswehr műveleti parancsnokságának egyik neve elhallgatását kérő szóvivője Potsdamban. A tisztviselő elmondása szerint a katonák egy német Marder tankban tartózkodtak a támadás idején, a sebesülteket helikopterrel szállították a kunduzi katonai bázisra.

1595919646

Felmentették a megvádolt lengyel katonákat

2011. június 2. 15:56

A varsói körzeti katonai törvényszék június 1-jén, szerdán kihirdetett nem jogerős ítéletében felmentette a lengyel hadsereg hét katonáját és tisztjét, akiket azzal vádoltak, hogy afganisztáni szolgálatuk idején háborús bűnöket követtek el afgán civilek ellen. Lengyelországban először került sor ilyen perre. A haditörvényszék azzal indokolta a felmentő ítéletet, hogy az ügyészség nem gyűjtött össze elegendő bizonyítékot, amellyel hitelt érdemlően bizonyítani lehetett volna a vádakat.