Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 167. oldal

Cikkek
1595919977

Védelmi miniszteri találkozó: véglegesítették az új struktúrát

2011. június 10. 11:06

A líbiai nép további védelmezéséről, az afganisztáni kivonulás megfontoltságáról és a belső reformokról állapodtak meg a NATO-tagországok védelmi miniszterei a Brüsszelben tartott kétnapos megbeszélésükön. A miniszterek megerősítették, hogy a gazdasági nehézségek miatt szükség van arra az új megközelítésre, amelynek jegyében a tagországok költségtakarékosan, többnemzeti keretben próbálnak katonai képességeket teremteni és fenntartani.

1595919969

A NATO szerint jól halad az afganisztáni feladatátadás

2011. június 9. 18:37

A tervek szerint halad Afganisztánban az a folyamat, amelynek keretében a NATO-vezette nemzetközi erő fokozatosan átadja az ellenőrzést az afgán hadseregnek – állapította meg Anders Fogh Rasmussen főtitkár a tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján, június 9-én. Megerősítette, hogy júliustól a lakosság egynegyedének otthont adó hét körzetben sor kerül az átadásra, és meggyőződését fejezte ki, hogy 2014 végére a teljes folyamat befejeződik. Hozzátette: az ütemet döntően nem a menetrend, hanem a helyszíni feltételek határozzák meg.

1595919964

Mégsem mennek kazah katonák Afganisztánba

2011. június 9. 15:28

Nem küld tiszteket az Afganisztánban szolgáló, NATO vezette nemzetközi csapatok törzséhez Kazahsztán – határozott a muszlim többségű közép-ázsiai ország parlamentjének felsőháza június 9-én, csütörtökön, noha a korábban az alsóház már megszavazta a tisztek kiküldetését.

1595919956

Bin Laden nemigen élt öt évet Abbotábádban

2011. június 9. 9:10

A legnagyobb pakisztáni hírszerző szolgálat volt vezetője nem tartja valószínűnek, hogy Oszama bin Laden öt évet élt a pakisztáni Abbotábádban, ahol egy amerikai kommandó május 2-án ölte meg. Ehszan ul-Hak tábornok visszautasítja azt a gyakran visszatérő sugalmazást, hogy a hadsereghez ezer szállal kötődő szolgálat egyes ügynökei segíthették az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőjét a rejtőzködésben.

Malajziát próbálja megkörnyékezni a Rafale

2011. június 8. 19:27

A francia Dassault Aviation cég a közeljövőben egy képviseleti irodát hoz létre Kuala Lumpurban, mely lépés nem titkolt szándékkal promótálni kívánja a francia gyár Rafale típusú vadászbombázóját Malajziában. A The Malay Mail különböző védelmi forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Dassault 1-2 hónapon belül megnyitja irodáját a maláj fővárosban, mellyel egyértelmű kívánják tenni, hogy a Rafale-t is indítják a maláj királyi légierő (RMAF) többfeladatú harci repülőgép (MRCA) beszerzési programjában.

1595919946

NATO medálparádé Mazar-e Sharifban

2011. június 8. 16:21

A missziós feladatokra csak olyan emberek alkalmasak, akik szellemileg, fizikailag felkészültek a külszolgálatra, nyelveket beszélnek, mesterei szakmájuknak! – hangzott el azon az ünnepségen, amelyen az MH Nemzeti Támogató Elem Afganisztán és a Német Tábori Kórházban dolgozó magyar állomány a NATO főtitkára által adományozott érdemérmet vette át.

1595919942

Munka és becsület

2011. június 8. 13:22

Május 21., a magyar honvédelem napja alkalmából a Stefánia-palotában rendezték meg – tizennyolcadikán, szerdán délelőtt – a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségét, amelyen többek között Az év katonája honvédelmi miniszteri kitüntető cím átadására is sor került.

1595919941

Kadhafi utáni időszakra is készülnek a NATO védelmi miniszterei

2011. június 8. 11:16

Líbia lesz a legnagyobb érdeklődéssel várt téma a NATO-tagországok védelmi minisztereinek június 8-9, szerdai és csütörtöki brüsszeli találkozóján, és előzetes közlések szerint ezen a szövetség már a Moammer el-Kadhafi jelenlegi vezető távozása utáni helyzetre is igyekszik felkészülni.

1595919925

Az afgán újoncok túlnyomó többsége írástudatlan

2011. június 7. 12:10

Az afgán hadseregbe és rendőrségbe jelentkező újoncok egytizede tud csak írni, olvasni – közölte egy magas rangú NATO-parancsnok, jelezve, hogy milyen nehézségekkel küszködnek a nyugati csapatok, amikor az afgán erőket igyekeznek mielőbb kiképezni és átadni számukra a biztonsági feladatokat.

1595919916

Szükséges a folyamatos jelenlét

2011. június 6. 17:15

A Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoportjának legnagyobb létszámú és legtöbbet foglalkoztatott alegysége Afganisztánban az Őr és biztosító század. Feladatuk sokrétű…