Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Afganisztán - 277. oldal

Cikkek
1595902523

A Vöröskereszt a tálibokon is segít

2010. május 27. 10:15

A nemzetközi vöröskereszt nem hagy fel avval, hogy elsősegély-oktatásban részesíti az afganisztáni tálib lázadókat, dacolva az egyre több dühödt e-maillel, amelyben a világ minden tájáról bírálják emiatt a szervezetet – közölte csütörtökön egy Afganisztánban dolgozó tisztségviselő.

1595902522

Kiképzéssel ünnepelt a PRT-9

2010. május 27. 9:03

Csaknem 350 fővel folytatja felkészülését a MH Tartományi Újjáépítő Csoport (Province Reconstruction Team – PRT) kilencedik váltásába készülő állomány Várpalotán, a nullponti gyakorlótéren. A felkészítés ezzel megkezdte a harmadik, egyben utolsó fázisát, mely beépül a Clever Ferret 2010 nemzetközi gyakorlatba.

1595902521

Magyar Honvédelem Napja Kabulban

2010. május 27. 8:41

Földrajzilag ugyan messze a hazától, de a távolsággal arányosan büszkén és méltósággal ünnepelték a Magyar Honvédelem Napját a magyar katonák, napi szolgálatukat a szokásosnál korábban befejezvén az ISAF-főparancsnokságon (International Security Assstance Force Headquarters – Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erő Főparancsnoksága), május 21-én, kora este Afganisztán fővárosában, Kabulban.

1595902515

Afganisztánba készülnek

2010. május 26. 13:17

A Magyar Honvédség Béketámogató Központjában, Szolnokon a hónap elején kezdődött meg a NATO ISAF Afganisztáni egyéni beosztásba tervezett állomány missziós törzstiszti felkészítése. A felkészítés első ütemében a misszióval kapcsolatos általános ismereteket sajátították el a felkészülők.

1595902514

„Az számít sikernek, ami nem történt meg”

2010. május 26. 12:45

A New York-i Times Square-en történt sikertelen bombamerénylet után nem sokkal letartóztatták, majd vádat emeltek a pakisztáni származású amerikai állampolgár ellen, aki azóta vallomást is tett. Magyarics Tamás Amerika-szakértő szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a merénylet szálai Pakisztánba vezetnek, annak súlyos következményei lehetnek.

1595902511

Rasmussen pontot tenne a Ciprust övező vitákra

2010. május 26. 6:04

Szeretné oldani a NATO főtitkára a török-ciprusi, illetve török-görög feszültséget, amely mindmáig gátolja, hogy az észak-atlanti szervezet szorosabban együttműködjön nemzetközi küldetésekben az Európai Unióval. Törökország, amely megszállva tartja Ciprus északi részét, tagja a NATO-nak, de nem tagja az EU-nak.

1595902508

Megkezdődött a 2010-es Clever Ferret

2010. május 25. 15:11

Kezdetét vette a Clever Ferret 2010 magyar-olasz-szlovén nemzetközi gyakorlat, melynek idén hazánk ad otthont. Az ünnepélyes megnyitót kedden, az MH Bakony Harckiképző Központ lőterén, a nullaponti figyelőhelyen rendezték meg.

1595902507

Több amerikai szolgál Afganisztánban, mint Irakban

2010. május 25. 13:50

Először a 2003-as Irak elleni invázió óta több amerikai katona állomásozik Afganisztánban, mint Irakban – közölte a Pentagon. Afganisztánban már 94 ezer amerikai teljesít szolgálatot, és ez a szám az év második felében 98 ezerre emelkedik majd. Obama tavaly januári hivatalba lépése óta 40 ezer fővel erősítette meg az afganisztáni csapatok létszámát.

1595902261

Támogatta Hende Csaba kinevezését a nemzetbiztonsági bizottság

2010. május 25. 11:26

Dr. Hende Csaba kijelölt honvédelmi miniszter kinevezés előtti meghallgatása volt az egyik napirendi pont az Országgyűlés nemzetbizottsági bizottságának első, május 25-én megtartott ülésén. A jelölt kinevezését a bizottság támogatta.

1595902261

Iskolafelújítás magyar segítséggel

2010. május 25. 11:24

Dr. Boldizsár Gábor ezredes, az MH PRT parancsnoka Monshi Majid, Baghlan tartomány kormányzója jelenlétében adta át a magyar finanszírozású iskolabővítés négy új tantermét Pol-e-Khomri városának. Egy-egy tantermet három osztály is használni fog, így a város legszínvonalasabb középiskolai termei 12 osztály tanulóinak biztosítanak méltó körülményeket.