Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

együttműködés - 176. oldal

Cikkek
1595978761

A helyőrségdandárnál találkoztak a horvát és a magyar katonai rendészek

2014. szeptember 13. 13:24

A horvát katonai rendészet háromtagú delegációját fogadták szeptember 9-10. között az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárnál. A kétnapos szakmai egyeztetés során megismerték egymás szervezeteinek struktúráját, eljárási, kiképzési rendjét, katonai rendészeti képességeit.

1595978713

Magyarországon járt az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka

2014. szeptember 10. 19:03

Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök meghívására szeptember 7−10. között hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodott Deborah Ashenhurst vezérőrnagy, az Ohiói Nemzeti Gárda parancsnoka. A tábornokasszonyt udvariassági látogatáson fogadta Hende Csaba honvédelmi miniszter is.

1595978409

Rendvédelmi napot rendeztek Kőbányán

2014. szeptember 6. 11:15

Idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a rendvédelmi napot Kőbányán, az Óhegy-parkban augusztus végén. Az egész napos rendezvényen − számos résztvevő mellett − jelen voltak a Magyar Honvédség katonái is.

1595978168

Újabb amerikai képviselőházi delegáció látogatása a Honvédelmi Minisztériumban

2014. szeptember 4. 17:00

Az amerikai Képviselőház Külügyi Bizottság Európa, Eurázsia és Új Típusú Fenyegetések Albizottság elnökét, Dana Rohrabacher képviselőt és ugyanennek az albizottságnak egy másik tagját, Gregory Meeks képviselőt fogadta Hende Csaba honvédelmi miniszter augusztus 30-án a Honvédelmi Minisztériumban.

1595978164

Folytatódik a lőterek veszélyeiről szóló előadássorozat

2014. szeptember 4. 14:34

„Noha az MH Bakony Harckiképző Központ folyamatos mentesítést hajt végre az éleslövészetek után a kezelésében lévő lő- és gyakorlótereken, a második világháborús robbanóanyagok felbukkanása valós veszélyt jelent” – hangzott el a „Lőtér veszélyforrásai” című előadássorozat folytatásával kapcsolatos egyeztetésen, a várpalotai Kossuth-laktanyában szeptember 3-án.

1595978114

Török kapcsolat

2014. szeptember 2. 12:22

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a „Cooperative Sarex 2014” elnevezésű,  harcászati szintű, terepen végrehajtott, nemzetközi kutató-mentő gyakorlat. Két szlovén megfigyelő mellett Törökország 34 fővel és technikai eszközökkel képviselteti magát a gyakorlaton. Az MH Pápa Bázisrepülőtéren szeptember elsején megtartott megnyitón Szűcs Pál ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság légierő haderőnem hadműveleti és kiképzési főnöke, a gyakorlat igazgatója hangsúlyozta: a két hét során mindkét fél nagyon hasznos tapasztalatokkal gazdagodik majd.

1595977817

A védelmi együttműködés elmélyítésének további lehetőségeiről tárgyaltak

2014. augusztus 28. 19:43

„Magyarország osztja az Oroszországgal határos NATO-tagállamok, különösen a balti államok és Lengyelország aggodalmait, és támogatja azok biztonságának megerősítését” – mondta Hende Csaba augusztus 28-án, csütörtökön Budapesten.

1595977294

Tisztjelöltek a ROTÁCIÓ 2014 gyakorlaton

2014. augusztus 21. 10:49

Amerikai felkérésre az MH Ludovika Zászlóalj 100 fős állománya augusztus 1−19. között gyakorlaton vett részt Németországban, az Egyesült Államok hohenfelsi bázisán.

1595977266

Amerikai CFE-ellenőrök Magyarországon

2014. augusztus 19. 14:19

Az Amerikai Egyesült Államok Fegyverzet-ellenőrzési Központjának (Defense Threat Reduction Agency, DTRA) ellenőrcsoportja augusztus 12−15. között az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE-szerződés) előírásai szerint gyakorló ellenőrzést hajtott végre Magyarországon.

1595977256

A magyar-amerikai védelmi együttműködésről tárgyaltak a Honvédelmi Minisztériumban

2014. augusztus 18. 20:44

Az amerikai kongresszus képviselőivel tárgyalt a magyar−amerikai védelmi és katonai együttműködésről Hende Csaba honvédelmi miniszter − közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.