Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

együttműködés - 182. oldal

Cikkek
1595969166

Szakmai látogatáson a tanfolyam hallgatói

2014. március 26. 14:53

Szakmai látogatáson vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felsőfokú vezetőképző tanfolyamának hallgatói az MH Vezetési és Doktrinális Központban.

1595968854

Sikertörténet húszlábas konténerbe zárva

2014. március 20. 6:49

Szlovák, lengyel és magyar biológus szakemberek tesztelik, mire képes az a telepíthető gyorsdiagnosztikai laboratórium, amit a közelmúltban adtak át, és amelynek segítségével – a visegrádi négyek (V4) speciális szakmai együttműködésének keretén belül – jelenleg a régió bármelyik országában bevethető laboratóriumi szakállomány kiképzése, illetve egységesített eljárások és módszerek kidolgozása zajlik.

1595968839

Ezeréves szövetség a magyar-lengyel barátság

2014. március 19. 9:41

Lengyelország nagykövete kapta idén az Antall József-díjat, amelyet a névadó miniszterelnök özvegye adott át Budapesten, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében március 18-án, kedden. Az ünnepséget Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg, és részt vett rajta Antall József egykori kormányának több tagja is.

1595968835

Együttműködés az Eszterházy Károly Főiskolával

2014. március 18. 20:45

Idén immár a harmadik együttműködési megállapodást kötötte meg az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH HKNYP) Eger városában. A megállapodást március 12-én írták alá az Eszterházy Károly Főiskolán.

1595968830

Holland lánctalpasok Hajmáskéren

2014. március 18. 17:06

Megérkeztek azok a CV-90 típusú holland harcjárművek, amelyek a „Várpalota Challenge 2014” (Várpalotai Kihívás) nemzetközi gyakorlaton vesznek részt. A háromezer katonát számláló többnemzeti gyakorlat március 12-től április 22-ig tart Várpalota térségében.

1595968808

Félidő és táborváltás

2014. március 17. 15:48

Missziójának feléhez ért az MH Műveleti Tanácsadó Csoport 2. váltása (MTCS-2), és ezzel szinte egy időben a kontingens új táborba költözött.

1595968592

Hende Csaba: Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére

2014. március 16. 21:03

Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére − jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter március 16-án, vasárnap Kunszálláson. A kérést a visegrádi négyek (V4) és a Közép-európai Védelmi Együttműködés országai honvédelmi minisztereinek tanácskozásán fogalmazták meg a múlt héten.

1595968575

Altiszt képez altisztet

2014. március 15. 12:54

A Magyar Honvédségben egyedülálló altiszti orientációs szakkiképzést szervezett és vezetett le a közelmúltban az MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ. A kéthetes tanfolyam egyediségéről és az elért célokról a főszervezőt, Puskás Zoltán főtörzsőrmestert kérdeztük.

1595968558

Sikertörténet a V4-es biztonság- és védelempolitikai együttműködés

2014. március 14. 14:08

Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia az elmúlt időszakban aktívan hozzájárult a szövetség értékeinek és érdekeinek képviseletéhez – hangsúlyozta március 14-én, a Visegrádon rendezett V4-es védelmi miniszteri találkozón Hende Csaba.

1595968515

Hende Csaba: Európának többet kell tennie biztonságáért, hogy a NATO hatékony maradjon

2014. március 12. 15:57

Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint Európának többet kell tennie biztonságáért, hogy a NATO hatékony maradjon.