Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ENSZ - 113. oldal

Cikkek
1595915760

Ciprus fogadta az evakuáltakat

2011. március 21. 8:36

A tavaly december óta a közfigyelem középpontjában zajló észak-afrikai események – a tunéziai, egyiptomi és líbiai zavargások – arra késztették a ciprusi ENSZ-misszió főhadiszállásán dolgozó műveleti csoportot, hogy külön terveket készítsenek a Földközi-tenger keleti medencéjétől az észak-afrikai partokig terjedő térségben szolgáló ENSZ-alkalmazottak kimentésére.

1595915759

Döntött a NATO a líbiai fegyverembargó ügyében

2011. március 21. 8:14

A NATO-nagykövetek vasárnap késő este jóváhagyták azt a műveleti tervet, amelynek keretében az észak-atlanti szövetség segíti a Líbiát sújtó, az ENSZ által elrendelt fegyverembargó érvényesítését. Az Észak-atlanti Tanács ülése után névtelenül nyilatkozó tisztségviselők elmondták: nem sikerült viszont dűlőre jutni arról, hogy a szövetség miképpen lépjen fel Líbiával kapcsolatban annak a biztonsági tanácsi határozatnak az érvényesítésében, amely repülési tilalmat rendelt el az észak-afrikai ország légterében, illetve kimondta, hogy minden lehetséges eszközt igénybe kell venni a líbiai polgári lakosság megvédésére.

1595915756

A Külügyminisztérium közleménye a líbiai helyzetről

2011. március 20. 18:26

A magyar kormány teljes mértékben támogatja az ENSZ Biztonsági Tanács 1973-as számú, rendkívül erőteljes határozatát és az annak alapján foganatosított intézkedéseket. A BT-határozat szövege többet jelent a légtérzárlat kikényszerítésénél: a polgári személyek és polgári személyek lakta területek védelmét minden lehetséges eszközzel biztosítani kell. Ez azonban nem jelentheti külföldi megszálló erők megjelenését.

1595915755

Kikényszerítették a líbiai légtérzárat

2011. március 20. 18:21

Az Egyesült Államok és szövetségesei létrehozták a légtérzárat Líbia felett és megállították Moammer Kadhafi erőinek előrenyomulását Bengázinál – jelentette ki vasárnap az NBC televíziónak Mike Mullen tengernagy, az amerikai egyesített vezérkar főnöke. Mullen bejelentette, hogy az amerikaiak vezette légitámadás “kiiktatta” Kadhafi légvédelmét, csapást mért a repülőterekre és Kadhafinak a felkelők kelet-líbiai központját, Bengázit támadó erőire.

1595915754

Elhúzódó háborúval fenyeget Kadhafi

2011. március 20. 14:24

Péntek este és szombaton összesen mintegy 90-en haltak meg Bengáziban a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű fegyveres erők és a lázadók összecsapásaiban, miközben március 19-én az esti órákban a nemzetközi koalíciós erők bombázni kezdték a diktátor haderejét. Az első jelentések szerint az akciók sikeresnek bizonyultak, vasárnap reggelre abbamaradtak a támadások. A szövetségesek egyelőre nem fontolgatják szárazföldi erők bevetését. Kadhafi eközben elhúzódó háborúval fenyegette meg a koalíció tagjait.

1595915753

Egyelőre abbamaradt a koalíciós támadás

2011. március 20. 11:54

Mind Tripoliban, mind Bengáziban abbamaradtak vasárnap reggelre a nemzetközi koalíció támadásai Moammer Kadhafi ezredes katonai célpontjai ellen – jelentették helyszíni tudósítók. A Kadhafi erői elől menekülő civil lakosok elkezdtek visszatérni elhagyott otthonaikba Bengáziban. A líbiai vezető eközben hosszú háborút ígért az országára katonai csapást mérő koalíció tagjainak, és közölte: megnyittatták a fegyverraktárakat, hogy mindenkit felfegyverezzenek.

1595915753

Tripolit is támadták a szövetségesek

2011. március 20. 8:31

Légi támadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Egy azonosítatlan repülőgép repült át a líbiai főváros déli része felett, Moammer Kadhafi líbiai vezető megerősített szálláshelyénél, amelynek része egy laktanya is. Helyi idő szerint hajnali két óra húsz perckor megszólaltak a légvédelmi ágyúk, vörös csíkokat rajzolva az égbolton. Amerikai és brit hadihajókról, valamint tengeralattjárókról 112 manőverező robotrepülőgépet lőttek ki, és több mint húsz líbiai célpontot találtak el szombat este a többszakaszos hadműveletek kezdetén.

1595915752

„Kadhafi nem számított a támadásra”

2011. március 20. 7:54

Kizárt, hogy orosz katonák részt vegyenek a Líbia elleni katonai akcióban – közölte az Interfax hírügynökség kérdésére vasárnapra virradó éjszaka az orosz vezérkar egy magas rangú képviselője. “Figyelemmel követjük a líbiai helyzet alakulásának perspektíváit, de orosz katonai kontingens kivezénylésének a kérdése fel sem merül, kizárt dolog” – mondta az illető.

1595915751

Újból aktív a brit hadsereg

2011. március 20. 6:44

Nyolc évvel az iraki invázió kezdete után ismét aktív hadműveletekbe kezdtek a brit fegyveres erők nemzetközi katonai koalíció részeként, ezúttal azonban alapvető különbség, hogy brit szárazföldi alakulatok nem vesznek részt a támadásban. Nagy-Britannia hozzávetőleg 40 ezer fős kontingenssel vett részt a 2003 tavaszán indult iraki invázióban, amelynek elsődleges meghirdetett célja az iraki tömegpusztító fegyverzet felszámolása volt, miután Szaddám Huszein akkori iraki elnök a brit és az amerikai álláspont szerint nem tett eleget az ezt előíró ENSZ-határozatoknak.

1595915748

Halottak és sebesültek tízezrei Irakban

2011. március 20. 6:15

Napra pontosan nyolc esztendővel ezelőtt, 2003. március 20-án, hajnali 3 óra 49 perckor George W. Bush, az Amerikai Egyesült Államok elnöke parancsot adott Tommy Franks tábornoknak az Iraki Szabadság Hadművelet (Operation Iraqi Freedom) megkezdésére. Ezzel kezdetét vette a 21. század egyik legvitatottabb és gyakorlatilag a mai napig tartó háborúja, az a fegyveres konfliktus, amelyet a közvélemény leginkább a második öbölháborúnak ismer és nevez.