Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

jog - 133. oldal

Cikkek
1595913506

Több mint kilencezren vesztek a jeges vízbe

2011. január 31. 7:59

Ha feltennénk a kérdést néhány embernek: mi történt 1912. április 15-én hajnalban, valószínűleg többen tudnák a választ, hogy ekkor süllyedt el a Titanic, 1517 ember húzva magával a hullámsírba. Azzal azonban már kevesebben lennének tisztában, hogy mi játszódott le 1945. január 30-án? Pedig ezen a napon is egy hajókatasztrófa történt, ráadásul ebben több mint kilencezren vesztek oda, így a Titanic esete eltörpül mellette.

1595913504

Végeleges: a dél-szudániak az elszakadás mellett döntöttek

2011. január 30. 20:45

A dél-szudániak gyakorlatilag egyhangúlag az országrész önállósulásáról, egy új állam létrehozásáról döntöttek a január 9. és 15. között megrendezett népszavazáson – közölte honlapján vasárnap a választási bizottság. Az összes szavazat megszámlálása alapján a szavazók 98,83 százaléka voksolt az elszakadásra. Az eredményt még a nap folyamán ünnepélyes keretek között hivatalosan kihirdetik Dzsubában, az országrész fővárosában. A ceremónián részt vesz Salva Kiir, az eddig félautonómiát élvező terület és a majdani állam elnöke.

1595913498

Hetvennyolc éve lett Hitler birodalmi kancellár

2011. január 30. 10:35

Hetvennyolc esztendővel ezelőtt, 1933. január 30-án nevezte ki von Hindenburg, az előző évben újraválasztott német birodalmi elnök az akkor 44 éves Adolf Hitlert birodalmi kancellárrá, egy koalíciós kormány élére.

1595913496

Koszovói szervkereskedelem – Az EULEX nyomozást indított

2011. január 29. 20:50

Az Európai Unió koszovói rendőrségi és igazságügyi missziója (EULEX) bejelentette pénteken, hogy nyomozást indított abban a feltételezett szervkereskedelmi ügyben, amelynek szálai a Szerbiától három éve függetlenné vált állam legfelső vezetéséig nyúlnak.

1595913433

Alakuló állománygyűlés az MH Műveleti és Doktrinális Központban

2011. január 29. 9:21

Január 25-én ünnepi állománygyűlésen került sor a 2011. január 1-én, a honvédelmi miniszter által alapított MH Műveleti és Doktrinális Központ parancsnoki beosztásának átadás-átvételére. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Győrössy Ferenc nyugállományú altábornagy, valamint Juhász István vezérőrnagy, a HM Honvéd Vezérkar törzsigazgatója is.

1595913430

Bátorság, hűség, becsület: ízelítő a ZMNE-n

2011. január 28. 18:07

Nyílt nappal várta a katonai hivatás iránt érdeklődő diákokat és szüleiket január 28-án Magyarország egyetlen katonai felsőoktatási intézménye, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE). Az egész napos rendezvény keretében a reménybeli hallgatók az intézmény életének minden fontosabb momentumába betekintést nyerhettek.

1595913425

Magasabbra emelték a mércét

2011. január 28. 15:02

Ünnepélyes keretek között, hozzátartozóik, és munkatársaik előtt, katonai tiszteletadással fogadta Pintér Zoltán vezérőrnagy, a MH Összhaderőnemi Parancsnokság, légierő haderőnem főnöke az Afganisztánból hazatért MH Légi Kiképzés-támogató Csoport (Air Mentor Team) második váltásának katonáit az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis intézményi művelődési otthonában január 28-án, pénteken. A csoport állománya Suszter Attila őrnagy vezetésével a  napokban érkezett haza Kabulból.

1595913422

Fodor Lajost választották a „HONVÉD” Nyugdíjpénztár IT-elnökévé

2011. január 28. 9:41

A legfontosabb napirendi pont a vezető testületek kiegészítése, valamint az igazgatótanács (IT) és az ellenőrző bizottság (EB) új elnökeinek megválasztása volt a „HONVÉD” Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár január 27-i rendkívüli küldöttközgyűlésén. A két vezető testület néhány tag lemondása miatt már korábban hiányossá vált, Tömböl László, az IT eddigi elnöke pedig – hivatásos szolgálati jogviszonyának megszűnése miatt – a küldöttközgyűlés napján mondott le tisztségéről.

1595913412

Kaczynski halála: a légiirányítókat is kihallgatnák

2011. január 27. 10:07

A lengyel katonai ügyészség szerdán bejelentette: kérelemmel fordult az orosz társszervekhez, hogy kihallgathassa a szmolenszki Szevernij repülőtér azon légiirányítóit, akik szolgálatban voltak Lech Kaczynski elnök különgépének tavaly áprilisi katasztrófája idején.

1595913406

Tovább folytatódtak a tüntetések Egyiptomban

2011. január 27. 8:25

Csütörtökre virradó éjjel is folytatódtak a kormányellenes tüntetések Egyiptomban. Hírügynökségi jelentések szerint elsősorban Kairóban és Szuez városában gyűltek össze az éjszaka során kisebb tiltakozó csoportok. A rendőrség ezúttal is erőt alkalmazott, és megpróbálta szétkergetni a tüntetőket. Személyi sérülésről, illetve letartóztatásokról egyelőre nem érkezett jelentés.