Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

kiképzés - 423. oldal

Cikkek
1595905239

A spanyol nagykövet udvariassági látogatása

2010. július 29. 13:12

Dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter július 27-én hivatalában fogadta Enrique Pastor y De Gana urat, a Spanyol Királyság budapesti nagykövetét. A miniszter elmondta, hogy a találkozó jó alkalom kapcsolataink áttekintésére. A két ország védelmi minisztériumai és hadseregei között problémáktól mentes, baráti az együttműködés.

1595905237

Karzai szerint Pakisztánt kellene támadni

2010. július 29. 11:32

Az afgán elnök szerint a nyugati szövetségesek képesek csapást mérni a pakisztáni tálib támaszpontokra, és a kérdés az, hogy ezt miért nem teszik meg. A WikiLeaks csoport által múlt héten kiszivárogtatott dokumentumokból arra derült fény, hogy Pakisztán titokban támogatta a tálibokat Afganisztánban, miközben hatalmas amerikai segélyekhez jutott.

1595905235

Első nap a misszióban

2010. július 29. 11:06

A napokban vette át feladatát Bosznia-Hercegovinában a Magyar Honvédség EUFOR Kontinens hetedik váltása. A magyar katonák azonnal nekiláttak megismerkedni a helyi viszonyokkal, és természetesen a kiképzések is rögtön megkezdődtek számukra. Bár már idehaza is sokat gyakorolták, a Butmir táborban is átismételték a tömegkezelés módszereit.

1595905232

Lelőttek egy paraguayi gerillavezért

2010. július 29. 8:29

Agyonlőttek egy paraguayi gerillavezért a rendőrök egy összetűzésben az ország keleti határvidékén – közölte szerdán az asuncióni belügyminisztérium. Az összecsapásban a gerillavezéren kívül életét vesztette egy rendőr és egy civil is. A gerillavezért állítólag megadásra szólították fel, de válaszul tüzet nyitott a rendőrökre.

1595905227

„Minél több fiatalt kell megnyernünk a honvédelem ügyének”

2010. július 28. 12:58

Napjainkban sok szó esik a Magyar Honvédség tartalékos rendszerének megújításáról, főbb elemeinek megreformálásáról: egyetértés van abban, hogy a jelenleg meglévő szervezet mellett szükség van egy jól működő tartalékos rendszer kialakítására és fenntartására, mely hatékonyan segítheti a feladatok végrehajtását.

1595905222

Célt tévesztettek a tálibok

2010. július 28. 9:38

Út mentén elhelyezett pokolgép megölte egy autóbusz legalább 25 civil utasát, és további húszat pedig megsebesített szerdán a délnyugat-afganisztáni Nimrúz tartományban – közölte a tartományi kormányzó. A tisztségviselő szerint a merénylők egy NATO-konvojt vettek célba a pokolgéppel, amelynek elhaladására számítottak az adott útszakaszon.

1595905217

Müncheni osztálya lesz a Kiválósági Központnak

2010. július 27. 14:18

A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ a teljes műveleti készültségének elérése alkalmából tájékoztató konferenciát tartott eredményeiről, képességeiről és jelenlegi programjairól. Az eseményen Dr. Thomass Harbaum orvos ezredes, igazgatóhelyettes, valamint Dr. Kopcsó István orvos ezredes, igazgató számolt be a központról a sajtó képviselőinek.

1595905215

Szent Kristófra emlékeztek a harckocsizók

2010. július 27. 12:50

A néhány nappal ezelőtt, július 25-én ünnepelték fegyvernemi napjukat a Magyar Honvédségben szolgáló, harckocsizó katonák, akik – mint az elmúlt években immár hagyományosan – idén is Tatán gyűltek össze megemlékezni védőszentjükről, Szent Kristófról, akinek kultusza a mai napig nagyon erős a fekete barettet viselő egyenruhások között.

1595905211

Vietnami hadseregfejlesztés francia segítséggel

2010. július 27. 10:13

A francia védelmi miniszter segítséget ígért a vietnami hadsereg modernizálásához az egykori gyarmatán tett történelmi látogatása során – írta kedden a helyi állami sajtó. A délkelet-ázsiai ország fokozatosan igyekszik megújítani hadseregének felszerelését.

1595905205

Hatvanan ismerkedtek a repülés alapjaival

2010. július 26. 16:36

Sikeres volt az idei Pályára Irányító Repülőtábor, amelyet június 28. és július 23. között, négy turnusban, Szolnokon rendezett meg az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Repülőfelkészítési Osztálya és a HM Zrínyi Nonprofit Kft. A kedvezőtlen időjárás miatt mindössze egy betervezett program maradt el.