Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

M. Tóth György - 4. oldal

Cikkek
1595921571

Az Országgyűlés megalkotta a hon védelmének sarkalatos törvényét

2011. július 11. 18:58

Az Országgyűlés a nyári rendkívüli ülésszak egyik záróakkordjaként megalkotta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvényt. A zárószavazás során, július 11-e délutánján a képviselők 295 igennel, 46 nemmel, és tartózkodás nélkül fogadták el e törvény minősített paragrafusait. Az egyszerű többséget igénylő paragrafusokat pedig 296 igennel és 47 nemmel, illetve tartózkodás nélkül szavazta meg a parlament.

1595921318

Miniszteri számvetés a HRB ülésén

2011. július 5. 21:51

„A jövőt illetően – és erről miniszterjelölti meghallgatásomon már szóltam a HRB előtt –, első számú feladatunk az országvédelmi képesség helyreállítása. Erre parancs erejével kötelez bennünket az új alaptörvény és a leendő honvédelmi törvény is. Feladatrendszerünk a haza fegyveres védelmét tartalmazza első helyen, minden más csak ezután következik.” Hende Csaba honvédelmi miniszter mondta ezt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának (HRB) ülésén, július 5-én, kedden éves beszámolója során.

1595921302

Leendő koronaőrök – új váltótársak

2011. július 5. 9:36

Még el sem ültek a Parlament kupolacsarnokában a május végi magasztos szavak. Még emlékszünk, hogy a hatvanhat év után ismét katonák fogadták erős esküvel: „… a Szent Koronát állhatosan őrzöm… illetéktelen kézre jutását életem árán is megakadályozom.” A közelmúlt története máris új fordulatot vett. Július 4-én ismét kijelölt koronaőrök kiképzési rajtjára, a Honvéd Koronaőrség még hiányzó váltásának első állománygyűlésére invitálták a honvedelem.hu-t.

1595920985

HRB-nagyüzem

2011. június 30. 20:45

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságán úgyszólván egymásnak adják a kilincset a hivatalos vendégek. Június 30-án, csütörtökön dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke és dr. Dankó István, a tárca jogi főosztályának vezetője volt jelen az új honvédelmi törvényjavaslat vitájához benyújtandó bizottsági módosító indítvány megtárgyalásán.

1595920936

A „honvédelem éve” a Nemzetbiztonsági Bizottságnál

2011. június 29. 17:57

A Honvédelmi Minisztérium kormányváltás utáni első esztendejéről kért beszámolót a minisztertől az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága. Törvényesség, rend, átlátható működés, hatékonyságot szolgáló új szervezet és hadrend, töretlenül magas színvonalú missziós helytállás – lényegében így foglalható össze egy év „honvédelmi toplistája”. Hende Csaba, képviselői kérdésekre válaszolva továbblapozott a sikertörténet szóbeli kötetében. Idézzünk most a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén hallottakból.

1595920607

Az új honvédelmi törvényjavaslat miniszteri expozéja

2011. június 22. 22:37

Magyarország megújításának eddigi egyik legfontosabb műve az alaptörvény és a hozzá kapcsolódó sarkalatos törvények megalkotása. A honvédelem rendszerének megújításakor pedig különösen nagy jelentőséggel bír az új honvédelmi törvény. Egyebek mellett ez hangzott el abban a miniszteri expozéban, amelyet Hende Csaba június 22-én, az esti órákban mondott el az új honvédelmi törvényjavaslat parlamenti általános vitájának nyitányaként.

1595920563

A nándorfehérvári diadal emléknapja

2011. június 21. 9:12

Az Országgyűlés június 20-i késő esti témáinak egyike volt a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója kapcsán benyújtott, négy képviselő – köztük dr. Simicskó István (KDNP), a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára – által jegyezett határozati javaslat.

1595920552

A szovjet csapatkivonások magyar hősei

2011. június 20. 16:28

„A szovjet rendszert a fegyver és az erőszak hozta létre, és ezek múltával önsúlya alatt roskadt össze. Meg kell emlékeznünk azok érdemeiről, akik siettették és magyar részről igyekeztek mederbe terelni ezt a folyamatot. Dr. Antall József miniszterelnökről, aki először mondta ki a Varsói Szerződés megszüntetésének igényét, és a lehető legkeményebben és legméltányosabban tárgyalt ellenfeleinkkel. Dr. Für Lajos honvédelmi miniszterről, akinek tárcavezető miniszterként a lebonyolítás feladata jutott. Ebben hatalmas segítséget nyújtottak a Honvédelmi Minisztérium hivatalnokai és a Magyar Honvédség vezetői…” E gondolatait 2011. június 20-án mondott napirend előtti felszólalásában osztotta meg a parlamenti képviselőtársaival Hende Csaba honvédelmi miniszter.

1595920534

Kivonási tünetek (3.)

2011. június 19. 15:31

1989 decemberében a magyar parlament honvédelmi, valamint külügyi bizottságának ülésén az akkori tapolcai rakétadandár országgyűlési képviselő parancsnoka javaslatára került napirendre immár a teljes csapatkivonás ügye, nemkülönben a Varsói Szerződés megszüntetésében való magyar közreműködés. A bizottsági ülések nyomására a magyar kormány felvette a kapcsolatot szovjet partnerével.

1595920388

Kivonási tünetek (2.)

2011. június 17. 15:53

Vajon az 1956-os követeléseken kívül hivatalosan fel sem merült a szovjet katonák részleges vagy végleges távozásának igénye? A választ egy levéltárban fellelt feljegyzés adja meg. Eszerint 1958. május 24-én Hruscsov fogadta Kádár Jánost, és felajánlotta a szovjet csapatok kivonását. Ekkortájt egyébként jelentős szovjet csapatcsökkentéseket hajtottak végre, Romániából például végleg hazamentek a szovjet katonák.