Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

NATO - 483. oldal

Cikkek
1595910317

Tovább erősödik a Brit Királyi Légierő

2010. november 18. 15:25

A Boeing cég ünnepélyes keretek között, a Long Beach-i gyárban átadta a RAF számára a hetedik Globemaster III-t. Ez a mozzanat egy újabb jelentős mérföldkő a Brit Királyi Légierő történetében, mivel tovább erősödik a szállítókapacitásuk, és a hadműveleteket támogató képességük világszerte, de főleg Afganisztánban. Jövő májusban pedig már tíz éve lesz annak, hogy szolgállatba állt az első Globemaster.

1595910312

Már nem a háborútól, hanem a szegénységtől félnek

2010. november 18. 6:39

A Nyugat-Balkán a legjobb úton halad afelé, hogy “Európa egyik újabb unalmas részévé” váljon: a fegyveres harcok helyett immár a jólétért aggódnak az emberek – derült ki a Gallup kutatóintézet és a European Fund for the Balkans kezdeményezés ismertetett felméréséből.

1595910311

Párbeszéd a NATO új stratégiájáról

2010. november 18. 6:17

A Magyar Atlanti Tanács szervezésében A NATO formálódó új stratégiai koncepciója és Magyarország címmel az elmúlt hetekben előadássorozatot tartottak az ország megyéiben. A biztonságpolitikával foglalkozó katonák a NATO új elképzeléseit és jövőben feladatait igyekeztek megismertetni az érdeklődőkkel.

1595910309

Gondok az új START-egyezmény körül

2010. november 17. 21:54

Egy kulcsfontosságú republikánus szenátor kelletlensége miatt veszélybe került az orosz–amerikai fegyverzetellenőrzési egyezmény idei ratifikálása, Joe Biden amerikai alelnök pedig arra figyelmeztetett, hogy a kudarc nemzetbiztonsági kockázatokat vet fel.

1595910058

„Összeköt minket a tudomány”

2010. november 17. 16:34

Jubileumi közgyűlést tartott megalakulásának 20. évfordulóján, november 17-én a Stefánia Palotában a Magyar Hadtudományi Társaság. A társszervezők a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, valamint az MTA Hadtudományi Bizottsága voltak; felszólalt dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára is.

1595910056

NATO-csúcs előtt: a kollektív védelem

2010. november 17. 14:32

November 19-20-án rendezik Lisszabonban a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját, melyen elfogadják a szövetség új stratégiai koncepcióját is. A NATO alapító szerződésében fontos alapelv a kollektív védelem elve, ami továbbra is a szövetségen belüli egyedi, tartós elv. Ez a szolidaritás jegyében kötelezi a tagállamokat egymás védelmére.

1595910055

Szenes Zoltán balti kitüntetése

2010. november 17. 12:32

November 1-jén a Balti Védelmi Akadémia Érdemérem kitüntetést adományoztak dr. Szenes Zoltán egyetemi tanárnak Tartuban (Észtország) a tanintézet akadémiai tanácsadó testületének ülésén. Gundars Abols tábornok, akadémiaparancsnok méltatta Szenes tábornok félévtizedes oktatómunkáját, konstruktív hozzájárulását az akadémiai képzés korszerűsítéséhez.

1595910052

Egyre ütőképesebb a kínai hadsereg

2010. november 17. 6:28

A kínai hadsereg képes rakétacsapásokkal megsemmisíteni az Ázsiában működő hat legnagyobb amerikai támaszpont közül ötöt, s a nagyszabású kínai haderőfejlesztés veszélyezteti a kelet-ázsiai hajózás és az abban való amerikai részvétel szabadságát – tűnik ki egy amerikai jelentésből.

1595910048

Kiberháborús gyakorlatot tart a NATO

2010. november 16. 17:04

Számítógépes rendszerek elleni támadás elhárítását gyakorolja kedden kezdődött, csütörtökig tartó szimulációs gyakorlatán a NATO. Az akció, melyet a belgiumi Monsban található NATO-főhadiszállásról irányítanak, a szövetség harmadik kibernetikai hadviselési gyakorlata.

1595910046

Hamarosan győztest hirdet az orosz haditengerészet

2010. november 16. 14:31

Az orosz védelmi minisztérium 2010. november 15-én lezárja az univerzális deszant hadihajóra kiírt zárt pályázatát. Anatolij Szerdjukov, orosz védelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy november végéig megnevezik a tender győztesét, és még ez év decemberében aláírják a hadihajók szállításáról szóló szerződést.