PRT - 88. oldal
Már halálos áldozatokat is követelt az özönvíz
2009. május 7. 12:37
Afganisztánban igen kiszámítható az esőzések menete. 2000 m alatt május közepétől október végéig, a magashegységi területeken pedig június elejétől október közepéig tart a száraz időszak, mely alatt egyáltalán nem, vagy csak jelentéktelen mennyiségű csapadék hullik – ezért ebben az időszakban általában elszárad a növényzet és sok vízfolyás teljesen kiszárad.
Szekeres Imre fogadta a kormányzót
2009. május 2. 6:35
Szekeres Imre honvédelmi miniszter fogadta az afganisztáni Baghlan kormányzóját, Mohammad Akbar Barakzait. A magyar Tartományi Újjáépítési Csoportnak helyet adó tartomány vezetőjével folytatott megbeszélésen a miniszter kiemelte, hogy a NATO afganisztáni missziójában részt vevő magyar katonák célja, hogy stabilitást és békét teremtsenek az országban.
Negyven magyar katona indul Afganisztánba
2009. április 30. 6:28
Az augusztusi afganisztáni elnökválasztás biztonságának szavatolásáért újabb negyven magyar katona indul májusban Afganisztánba. Jelenleg több mint 310 magyar katona teljesít szolgálatot a közép-ázsiai országban, többségük a Baglán tartományban tevékenykedő Tartományi Újjáépítési Csoportban (PRT).
Nem küzdhetnek egymás ellen a világbajnok testvérek
2009. április 28. 15:27
Három testvér, három dan, három világbajnoki cím. Egy mondatban röviden így lehetne jellemezni a Tar testvéreket, akik az egyik legnépszerűbb harcművészeti ágban, a kempóban lettek a világ legjobbjai. Ketten, László és Tamás a Magyar Honvédségnél szolgálnak, bátyjuk, József egy másik „hivatásos” szervezetnél dolgozik.
Segítség a leginkább rászorulóknak
2009. április 28. 14:38
Afganisztán-szerte rengeteg embert kényszerített a hosszú éveken át tartó háborúskodás otthonaik elhagyására. Egyesek a környező országokban, mások a nyugodtabb északi tartományokban kerestek menedéket. Milliósra tehető azok száma, akik a mai napig szükségotthonokban élnek, sátrakban vagy tapasztott sárépületekben kénytelenek meghúzni magukat.
Magyarországon a bagláni kormányzó
2009. április 28. 9:03
Magyarországra érkezett kedden az afganisztáni Baglán tartomány kormányzója, Mohammad Akbar Barakzai – tájékoztatta az MTI-t Szelestey Lajos külügyi szóvivő.
Afganisztán jelentkezik!
2009. április 21. 14:00
Az Afganisztánban szolgáló katonák családtagjai látogattak el az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Kossuth Laktanyájában megrendezett Családi Találkozóra. A létesített videokonferencia-kapcsolatnak köszönhetően a családtagoknak lehetőségük volt beszélni kint szolgáló hozzátartozójukkal.
Camp Pannoniában is megünnepelték a húsvétot
2009. április 21. 6:13
Csakúgy, mint Magyarországon, a MH Tartományi Újjáépítési Csoportban is kétnapos ünnep volt a húsvét. A logisztikai részleg gondoskodott ünnepi menüről: természetesen a reggeli elmaradhatatlan részét képezte a főtt tojás és a sonka, míg ebédre magyaros húsleves gőzölgött a katonák tányérjában, köszönhetően Sipos Antal alezredes szakácstudományának.
„Robbantani mindenki tud, de van, aki többször is”
2009. április 17. 10:52
Befejeződött a PRT-7 felkészülésének első fázisa, az egyéni felkészítés az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál. Az első ütem záróakkordjaként az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj tűzszerészei tartottak kiképzést az Afganisztánba készülő katonáknak.
Ha bekövetkezik a baj…
2009. április 10. 11:34
Újabb hét ért végét Hódmezővásárhelyen a PRT-7 Kiképző Zászlóaljánál, amelyen a résztvevők az egészségügyi kiképzést teljesítették. A katonák elméletben és gyakorlatban is elsajátították azokat az alapvető egészségügyi ismereteket, amelyek nélkülözhetetlenek a műveleti területen, valamint felkészültek a különféle elsősegélynyújtó módszerekből.