Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

vizsga - 222. oldal

Cikkek
1595894119

Megkezdődött a legkeresettebb náci háborús bűnös pere

2009. november 30. 12:51

Rendkívüli érdeklődés közepette kezdődött meg a müncheni tartományi bíróságon hétfőn a háborús bűncselekményekkel vádolt John (Ivan) Demjanjuk pere. Az ukrán származású 89 éves férfi a müncheni ügyészség hivatalos vádirata szerint 1943 nyarán a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett.

1595894116

2013-ban kezdődhet meg az amerikai csapatcsökkentés Afganisztánban

2009. november 30. 6:32

Az Egyesült Államok 2013-tól kezdheti meg afganisztáni csapatai létszámát csökkentését a térségbeli amerikai csapatok főparancsnokának becslése szerint. Stanley McChrystal tábornok erről a héten Kabulba látogató amerikai törvényhozóknak beszélt. Jelenleg közel 68 ezer amerikai és 42 ezer szövetséges katona állomásozik Afganisztánban.

1595894114

Tovább gyűrűzik a botrány Blair körül

2009. november 30. 6:15

A brit kormány jogi főtanácsadója 2002-ben figyelmeztette Tony Blair akkori kormányfőt, hogy Szaddám Huszein iraki vezető megdöntése ellentétes lenne a nemzetközi joggal. Peter Goldsmith akkori főügyész, a kormány jogi főtanácsadója nyolc hónappal az iraki invázió előtt írt Tony Blairnek, aki azonban nem vette figyelembe a véleményét.

1595894111

Zöld utat kapott a Tubes

2009. november 28. 12:38

Jogerősen elutasította pénteken a Fővárosi Bíróság felülvizsgálati eljárásában azokat a kereseteket, amelyek megtámadták a Tubes tetején lévő katonai híradóobjektum korszerűsítését, a NATO-radar kiépítését engedélyező miniszteri határozatot. “A döntéssel minden magyar állampolgár nyert”, fogalmazott Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője.

1595894109

Hárman buktak bele az afganisztáni légitámadásba

2009. november 27. 19:11

A vezérkari főnök felmentése, valamint a védelmi minisztérium egyik államtitkárának és a volt védelmi miniszternek lemondása követte a szeptember 4-i kunduzi bombázás miatt kipattant belpolitikai botrányt Németországban. A helyzetet a honvedelem.hu kérésére Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő értékelte.

1595893868

21. századi falanx Szolnokon

2009. november 27. 9:55

Megelevenedett a történelem egy darabja a KFOR 2 kontingens kiképzésének harmadik hetében november 25-26-án, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóalj bázisán, Szolnokon. A kontingens műveleti százada békeműveleti kiképzés keretében a tömegkezelés elméletét és gyakorlatát sajátította el.

1595893865

A bátrak lelkesítésére

2009. november 26. 20:06

Miniszteri elismerésben részesült a Magyar Honvédség 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj állománya: a zászlószalagot a honvédelmi tárca vezetője, Dr. Szekeres Imre kötötte fel a csapatzászlóra a Szolnokon megrendezett ünnepélyes rendezvény keretében.

1595893858

„…esküszöm, hogy a Magyar Köztársaság hűséges honvéd tiszthelyettese leszek”

2009. november 26. 11:26

Igaz, hogy ez a fogadalom vélhetően csak a jövő év nyarán az ünnepélyes tiszthelyettes avatáson hangzik el, mégis november 26-án, a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis alakuló terén felsorakozott 96 tiszthelyettes hallgató közül sokan már erre gondolhattak, mikor az alapkiképzés befejezésével a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola állományába kerültek át.

1595893858

Orosz vadászgéppel repült a 74 éves indiai elnöknő

2009. november 26. 10:48

2009. november 25-én a reggeli órákban történelminek nevezhető felszállást hajtott végre egy Szu-30MKI fedélzetén a 74 esztendős Pratibha Patil indiai elnöknő, mivel korábban ilyen magas pozíciót betöltő nő még nem repült vadászrepülőgéppel.

1595893848

A londoni vizsgálat senkit nem mos tisztára

2009. november 25. 13:00

Megkezdődött a hivatalos vizsgálat Londonban kedden arról, hogy Nagy-Britannia milyen körülmények között lépett be 2003-ban az Irak elleni háborúba az Egyesült Államok oldalán. Az úgynevezett közmeghallgatás nehéz perceket okozhat a jelenlegi kormánynak is, de még inkább Tony Blair akkori miniszterelnöknek.