vizsga - 290. oldal
Ünnepséggel zárult a tanfolyam
2008. augusztus 11. 15:32
Augusztus 8-án 115 katona fejezte be sikeresen azt a 6 hetes képzést amelyet a Magyar Honvédség katonai végzettséggel nem rendelkező tiszthelyettesei részére tartottak Szentendrén. Az úgynevezett KVNR-tanfolyamot a MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola és a MH Központi Kiképző Bázis közösen szervezte.
Akik gyerekkoruk óta repülni szeretnének
2008. augusztus 8. 13:42
Azt mondják a gyermek-pszichológusok, hogy nincs olyan lurkó – főleg a kisfiúk között – akik gyerekfejjel ne szeretnének mozdonyvezetők lenni. Persze a „masiniszta” mellett vannak még más, „slágerszakmák” is. Az egyik ilyen a vadászpilóta. Van, akinek csak ábránd marad a kék ég hasítása, mások azonban meg is tudják valósítani álmaikat. Közéjük tartoznak a Magyar Honvédség NFTC-programjára jelentkezett pilóta-jelöltek is.
Lőni minden katonának tudni kell
2008. augusztus 7. 13:49
Javában tart a kanadai repülőgép-vezető képző program (NATO Flying Training in Canada – NFTC) idei képzésére bekerült hallgatók alapkiképzése Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison (MH KKB). A hét vadászpilóta-jelöltet a honvedelem.hu is meglátogatta.
Bántalmazás miatt rúgták ki a tisztet
2008. augusztus 7. 12:36
Elbocsátották az izraeli hadsereg egyik tisztjét, miután egy neki alárendelt katona bántalmazott egy palesztin férfit.
Katonai alaptanfolyam tiszthelyetteseknek
2008. augusztus 7. 10:46
Véget ért a katonai végzettséggel nem rendelkező tiszthelyettesek katonai alapképzése Szentendrén. A hat hétig tartó úgynevezett KVNR-tanfolyamot ezúttal az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola (MH KPTSZI) szervezte.
A PIR-táborban járt az államtitkár
2008. augusztus 7. 10:19
Repülés iránt érdeklődő fiataloknak hetedik alkalommal szerveztek pályára irányító repülőtábort Szolnokon. Dr. Vadai Ágnes honvédelmi államtitkár augusztus 6-án látogatta meg a szervezőket és a résztvevőket az Ittebei Kiss József hadnagy Helikopter Bázison. Az államtitkár asszonyt Lamos Imre dandártábornok, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoka fogadta.
Eltérő véleményen az oroszok és a britek
2008. augusztus 7. 10:01
Oroszország és Nagy-Britannia képviselője szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában egymástól eltérő véleményét hangoztatta a Koszovóban márciusban lezajlott zavargások megítélésével kapcsolatban.
Alakizó tűzoltók a katonalaktanyában
2008. augusztus 6. 16:11
„Frissen” bevonult katonák helyett újonc tűzoltóknak tartanak kiképzést ezen a héten Szentendrén, az MH Központi Kiképző Bázison. Az alakulat kiképző tisztjei és tiszthelyettesei leginkább az alapvető alaki fogásokat igyekeznek megtanítani a leendő lánglovagoknak. Az egyik kiképzési foglalkozást a honvedelem.hu is megtekintette.
Újabb háborús bűnösöket találtak Belgrádban
2008. augusztus 5. 14:49
A háborús bűncselekmények ügyében eljáró szerb ügyészi hivatal vádat emelt kedden két szerb férfi ellen: a Belgrádban közzétett vádirat szerint Branko Grujic és Branko Popovic 1992-ben utasítást adott mintegy 700 muzulmán civil deportálására, bántalmazására, illetve megölésére a kelet-boszniai Zvornik városa közelében.
Bochkor és a sárkány
2008. augusztus 4. 16:02
Hétfőn Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison folytatódott Bochkor Gábor vadászpilóta kiképzése. A népszerű rádiós műsorvezető az L-39-es Albatrosz vadászrepülőgéppel ismerkedett, azzal a típussal, amellyel augusztus 14-15-én ő maga is repül majd.