Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Múltidéző - 118. oldal

Cikkek
1596719175

Múltba néző

2016. október 3. 9:26

Havi sorozatunkban a katonai sajtó fotóriportereinek több évtizedes felvételeiből szemezgetünk. Egyfajta tisztelgés is ez elődeink – és most is aktív kollégáink −, valamint az egykori Magyar Néphadsereg és a Magyar Honvédség katonái előtt, akik ugyanúgy helytálltak beosztásaikban, mint napjaink szerződéses katonái – igaz, az előbbiek „kényszerből”, besorozva. Reméljük, hogy közülük még sokan velünk vannak, s magukra ismernek a képeken. Jó nosztalgiázást!

1596020748

Megálmodta, megalkotta

2016. október 1. 11:25

„Eddig ágyú és tüzérség döntött a csatában, ezentúl a repülőgép veszi át a vezető szerepet. Egyszóval, a népek nemcsak szárazföldön és vízen, hanem levegőben is fognak egymásra rontani, s a hadjáratok sorsa és sikere nem annyira az ágyúk és bakák, mint inkább a repülőgépek számától, nagyságától s ügyes vezényletétől fog függeni.” (Martin Lajos, az 1800-as évek végén)

1596020446

Havazik a Kárpátokban

2016. szeptember 26. 6:10

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596020435

Az ászok korán haltak

2016. szeptember 25. 9:15

Werner Voss egyike volt azoknak az 1. világháborús ászoknak, akiknek elméletileg volt esélye utolérni a „vörös bárót” a légi győzelmek tekintetében. De csak elméletileg. A pilótát 99 évvel ezelőtt, 1917. szeptember 23-án lőtték le Belgium felett.

1596020423

Tíz tragikus baleset az űr meghódítása során

2016. szeptember 24. 10:10

Az űrkutatás és a világűr meghódítása nemcsak dollármilliókat felemésztő tevékenység, hanem olykor áldozatokat is kíván. 1942. október 3-án egy német V-2 rakéta volt az első, emberkéz alkotta tárgy, amely sikeresen feljutott az űrbe, az azóta eltelt több mint 70 év során számos tragikus baleset is történt. Ezek közül válogattunk most össze – szokásunkhoz híven, szigorúan szubjektív szempontok szerint – tízet.

1596020209

Megtalálták a jütlandi ütközetben elsüllyedt brit páncélos cirkálót

2016. szeptember 22. 20:43

Brit és dán roncskutatók rábukkantak Norvégia partjainál az 1916-os jütlandi tengeri ütközetben elsüllyedt HMS Warrior brit páncélos cirkáló roncsaira.

1596020134

Döntő győzelem Dobrudzsában

2016. szeptember 19. 20:23

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1596020105

Beírták nevüket a történelembe

2016. szeptember 18. 16:18

Egyikük az első világháború után Erdély püspöke lett, egy másik katona pedig világhírű kávékereskedő céget alapított, miután véget értek a harcok. Volt, aki olimpiai ezüstérmes kardvívóként, de olyan is, aki a magyar labdarúgó-válogatott első szövetségi kapitányaként került a csatatérre és halt ott hősi halált. Ismerjenek meg négy olyan magyar katonát, akik a Nagy Háborúban szolgáltak, és akik civilként vagy katonaként, de beírták nevüket a történelembe.

1596019871

Száz évvel ezelőtti harcok mezején

2016. szeptember 17. 7:31

Száz évvel ezelőtt, 1916. augusztusában lépett hadba Románia az Osztrák-Magyar Monarchia ellen. Az évfordulóra emlékezve a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár 14 fős csapata erdélyi emlékmeneten vettek részt a közelmúltban. (Videótudósításunk.)

1596019853

1956, nem csak a történészek szemével

2016. szeptember 15. 21:49

Szociológusok, pszichológusok, irodalomtörténészek, művészettörténészek, művészek, valamint színházi és zenei szakemberek tartottak előadásokat az 1956 és szocializmus: válság és újragondolás címmel szervezett konferencián, melyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére a napokban rendezett az egri Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Intézete és Doktori Iskolája.