Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 149. oldal

Cikkek
lead Mohács

Tíz középkori magyar csata és háború

2023. december 17. 10:28

Korábbi írásainkban jelentős ókori és középkori csaták mentén próbáltunk értelmezni történelmi folyamatokat. Az európai politika- és társadalomfejlődés ezen nagy áramlataihoz természetesen hazánk is csatlakozott, nemzetközi reflektorfénybe mégis ritkán került. Egy-egy horvát tengerparti városért folyó, vagy a németekkel és Halics (észak-keleti térség) irányában vívott kisebb regionális konfliktusok kevéssé befolyásolták a kontinentális folyamatokat. Általános jelentőséggel bírt azonban, amikor az ország biztonságának megrendülésén túl a kontinensre veselkedő fenyegetést láttak a kárpát-medence békéjének felbomlása mögött. A tatár vagy török keletről érkező betörései ugyanis a keresztény civilizáció határán történtek. Mai cikkünkben emlékezetes ütközeteket és háborúkat idézünk fel a magyar történelemből, a kalandozások korától egészen a török hódoltság megszületéséig.

LALA6714_nyitó

A Szent Korona menekítésére emlékeztek

2023. december 17. 8:36

A Szent Korona 1944-45-ös menekítésének utolsó, még Magyarországon található állomásaira, Velemre és Kőszegre látogatott az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Testőrezred Koronaőrség állománya december 13-án, hogy leróják tiszteletüket elődeik hősies cselekedeteinek emléke előtt. „A Szent Korona ereje talán abban is rejlik, hogy felébreszti bennünk a nemzeti összetartozás érzését.”

MH202312_6

Magassági mámor

2023. december 16. 18:59

A Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltólaktanyájának mászótornyában került sor arra a speciális kiképzésre, amelynek keretében az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred felderítőkatonái gyakorolták a különböző alpintechnikai felszerelések használatát.

DSC04654-2

Központban az egészségügy: aktualitások és kihívások

2023. december 16. 16:35

„Új kihívások a katonaegészségügy frontvonalán” címmel rendezett konferenciát az MH Egészségügyi Központ a katonaegészségügyben szolgálatot végző szakemberek közti őszinte tapasztalatmegosztás és feldolgozás érdekében. Ez a fajta tapasztalatcsere nem csak a katonai oldalról, de az egészségügy oldaláról is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen a kollektív gondolkodás akár emberéleteket is menthet.

Catalina_de_Aragón_nyitó

Aragóniai Katalin, a magányos királyné

2023. december 16. 15:01

Aragóniai Katalint VIII. Henrik első feleségeként ismerjük, de eredetileg azért utazott Angliába, hogy a király bátyjának, Artúrnak legyen a felesége. Artúr halála után hozzáment Henrikhez, s az angol királyi udvar rajongott a királynéért, de Boleyn Anna felbukkanásával élete magányossá és keserűvé vált.

2023_12_balna_konyvbemutato_nagygabor (5)

Páncélosok a sivatagban

2023. december 16. 12:32

A Bálna Honvédelmi Központban mutatta be új könyvét dr. Számvéber Norbert alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltár és Térképtár igazgatója december 15-én. A „Páncélosok a sivatagban – Páncélos hadviselés Észak-Afrikában 1940-1943” című kötet többek között azon megállapításokra világít rá, minthogy a második világháború észak-afrikai hadszíntere a páncélos-hadviselés számára rendkívül kedvező terep volt, de az utánpótlást szervezőknek maga volt a rémálom.

eskü_index

Magyarország hűséges honvédjei lettek

2023. december 16. 12:14

„Ahhoz, hogy valaki katona lehessen, testben, szívben, lélekben és fejben is meg kell felelnie az elvárásoknak. Önök ezt megtették, gratulálok” – fogalmazott Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka az „Embert a vasra!” kampány keretében, októberben bevonult állomány ünnepélyes katonai eskütételén december 15-én, a hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár laktanyájában.

_HSZ0874-Enhanced-NR

Karácsonyi vendéglátás a hazájukért életüket áldozó katonák gyermekeinek

2023. december 16. 9:14

A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség az idén is megrendezte az Árvák Karácsonyát. A Sándor-palotában a szolgálatteljesítés közben elhunyt, hazájukért életüket áldozó katonák gyermekeivel és hozzátartozóikkal együtt töltött el egy délelőttöt Novák Katalin köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

IMG_0784_nyitó

Kadétok a Sziklában

2023. december 16. 8:23

A Honvéd Kadét Programban résztvevő Veszprémi Szakképzési Centrum Öveges József Technikum, Kollégium és Szakképző Iskola diákjai és kísérő tanárai tettek látogatást december 12-én, az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ veszprémi objektumaiban.

currus_index

Új járművek a HM Currus Zrt. karbantartási portfóliójában

2023. december 15. 19:13

A HM Currus Zrt., a KMW Hungary Kft. és a német KMW+Nexter Defense Systems (KNDS) vállalatok szándéknyilatkozatot írtak alá a KNDS cég által szállított harckocsik és lövegek üzemeltetéséről, illetve karbantartásáról december 14-én Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában.