Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 234. oldal

Cikkek
index_szentmarton

Nemzetközi össztűz alá került a hajdúhadházi lőtér

2023. október 18. 13:24

„Késdobás, ereszkedés sziklafalról, vízi átkelés, gépjárműtolás, sebesültszállítás, szennyezett terepszakasz leküzdése, memóriatesztek és meglepetésfeladatok” – sorolta az idei Szent Márton Nemzetközi Felderítőverseny számait Kreácsik Ákos alezredes, a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred parancsnoka. Az említett feladatok várják a háromnapos esemény résztvevőit, amin hét közép-európai ország katonai alakulata, köztük két magyar egység vetélkedik egymással.

index_vilagur

Védelem és világűr

2023. október 18. 10:10

„A kiterjesztett valóság (extended reality – XR) olyan technológia, ami szerintem nem csak a védelmi ipart, de sok más iparágat is gyökeresen változat majd meg a közeljövőben. A szakterület robbanásszerű fejlődés előtt áll” – mondta dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa, a háromnapos Infotér konferencia nulladik napján, október 17-én Balatonfüreden.

Honvedelemhu_index

Fokozott hanghatás

2023. október 18. 9:09

A Magyar Honvédség az előző hat évhez hasonlóan idén nyáron is megnyitotta kapuit a katonai élet iránt érdeklődő, 12 és 18 év közötti fiatalok előtt, akik országszerte 59 helyszín, 153 turnus és 17 tematika közül választhattak. A honvédelmi táborok sikerének kulcsáról, a Magyar Honvédség iránt érdeklődő táborozók tapasztalatairól, valamint a jövő évi szezonra tervezett foglalkozásokról Baczkó Bernadett hadnaggyal, az MH 4. Területvédelmi Ezred honvédelmi nevelési referensével beszélgettünk.

index_buvar

Tíz nap, öt helyszín, kilenc merülés

2023. október 18. 8:48

Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred szervezésében idén októberben Magyarország ad otthont a tíz napos Clearance Diver 2023 többnemzeti búvárgyakorlatnak. A litván, belga és német nemzetiségű búvárok – többek között – a zárt téri és az folyóvízi sisakos merülést is gyakorolhatják.

65296c18b6dd3950000272 másolat

A kormány benyújtotta a csádi katonai misszió indítására vonatkozó javaslatot

2023. október 18. 7:37

A kormány nevében a Honvédelmi Minisztérium benyújtotta a csádi katonai misszió indítására vonatkozó javaslatát. A katonai misszió tervét már múlt héten ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.

DJI_0559

Összehangolt munka a kiemelésért

2023. október 17. 16:32

A Magyar Honvédség több alakulatának katonái október elejétől összehangoltan dolgoznak a második világháború során a Balaton vizébe zuhant magyar Messerschmitt típusú vadászrepülőgép kiemelésének előkészítésén. Alábbi felvételeink a Balatonakarattya térségében zajló közös munkájuk eddigi legemlékezetesebb pillanatait elevenítik fel.

Lendületben a sereg forgatás  LYNX gyalogsági harcjármű_nyitó másolat

Népszerű a Lynx és a Honvéd Kadét Program

2023. október 17. 15:48

A Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű egyértelműen felkeltette a fiatalok érdeklődését. A Magyar Honvédség egyik legkorszerűbb eszközének kezelésére jelentkezett katonák alapkiképzésébe nyerhetünk betekintést az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” katonai magazinműsorának eheti adásában, melyben bemutatkoznak a Kratochvilos kadétok is, valamint szintén szó esik a katonák mentális felkészültségének szükségességéről.

_DSC0001

Feltételezett robbanóeszközt találtak Debrecenben

2023. október 17. 13:55

Feltételezett robbanóeszköz miatt száz méteres sugarú körben kiürítik Debrecenben a Sámsoni út környékét - közölte az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kommunikációs altisztje az MTI-vel október 17-én, kedd délután.

index_katonai_logisztika

Izgalmas pályát kínál a katonai logisztika

2023. október 17. 12:38

Mintegy négyszáz fiatal vett részt a katonai logisztika pályaorientációs napján az MH Anyagellátó Raktárbázis budapesti objektumában, október 17-én.

német-magyar hadisirgondozás (3)

Közös szolgálat – közös emlékezés

2023. október 17. 9:22

Október 3-án kezdődtek meg a német–magyar hadisírgondozó munkálatok a budaörsi német–magyar katonatemetőben, ahol a Dunától keletre, Komárom-Esztergom és Pest vármegye területén, valamint a fővárosban elesett német és magyar hősi halottak kaptak végső nyughelyet.