Hírek - 429. oldal
Felkészültek a túlélésre
2023. február 27. 8:32
Sikeresen befejezte a „SERE” (Survival, Evasion, Resistance, Extraction – Túlélés, Elkerülés, Ellenállás, Kiemelés) kiképzői tanfolyam téli felkészítését az MH Altiszti Akadémia két katonája, akik nemrégiben tértek vissza a svédországi Vidsel légi támaszpontról.
„Most éreztem először magam igazán felnőttnek”
2023. február 27. 7:19
Február hatodikán történelmének legerősebb, 7,8-as erősségű földrengése rázta meg Törökországot és a vele határos Szíria északi területeit. Magyarország az elsők között nyújtott segítséget. A kutató-mentő csapatoknak – köztük egy öt fős katonaorvosi csoportnak - a Magyar Honvédség egyik szállítórepülőgépe segített a helyszínre jutásban. A magyar kontingenssel tartott fotóriporter kollégánk, Kertész László is…
Aknamentesítés közben meghalt két tűzszerész Horvátországban
2023. február 26. 20:08
Aknamentesítés közben életét vesztette két tűzszerész Horvátországban, a Lika-Zengg megyei Canak település körzetében - közölte a megyei rendőr-főkapitányság február 23-án, csütörtökön. Egyikük már a helyszínen meghalt, társa kórházba szállítás közben vesztette életét - olvasható a közleményben.
Második világháborús amerikai tengeralattjáró került elő Japán partjainál
2023. február 26. 18:01
A USS Albacore (SS-218) egy Gato osztályú tengeralattjáró volt, amely a második világháború során a csendes-óceáni hadszíntéren teljesített szolgálatot 1944-es elsüllyedéséig. A roncsot víz alatti régészek találták meg a japán partok közelében.
Kilenc palesztin vesztette életét izraeli katonákkal folytatott összecsapásban Ciszjordániában
2023. február 26. 15:54
Kilenc palesztin vesztette életét izraeli katonákkal folytatott tűzharcban Ciszjordánia északi részén, Nábluszban - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a Ynet. A razziáról az izraeli hadsereg is beszámolt.
Ünnepélyes bizonyítványosztás a sikeres tanfolyam után
2023. február 26. 13:47
Ünnepélyes bizonyítványosztással zárul a szeptember óta tartó úgynevezett hibrid zászlós tanfolyam Veszprémben, február 24-én. A több, mint öt hónapos képzés végén az MH Légi Műveleti Vezetési és Irányítási Központ 66 altisztje vehette kézbe a beosztásukhoz szükséges végzettséget igazoló okmányt.
Vízilabdázók is csatlakoztak a 175 kilométer futás kihíváshoz
2023. február 26. 11:40
Már civilek is csatlakoznak a Honvéd Vezérkar főnöke által életre hívott 175 kilométeres kihíváshoz. Február 25-én, szombaton az egri vízilabdázók jelentették be, hogy úszva szeretnék teljesíteni a távot.
Új energiák és új törekvések
2023. február 26. 10:39
A nyugállományú szervezetek vezetőinek és képviselőinek tartottak fórumot február 24-én, pénteken, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központ színháztermében. A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is előadást tartott, majd válaszoltak a közönség kérdéseire.
175 kilométer futás? Kihívás elfogadva!
2023. február 26. 9:33
Az idén 175 éves Magyar Honvédség a jeles évforduló alkalmából egy igazán izgalmas kihívást hívott életre. Várják azon bátor jelentkezőket, akik április 7-éig – Mészáros Lázár hadügyminiszterré kinevezésének évfordulójáig – vállalják, hogy maximum 4 fős csapatokban lefutnak 175 kilométert.
Inter arma caritas – 469. adás
2023. február 26. 7:26
„A nagyböjt annyiban lesz a kegyelem időszaka, amennyiben hallgatunk arra, aki szól hozzánk. És miként szól hozzánk? Mindenekelőtt Isten szava által, amelyet az Egyház a liturgiában nekünk ajándékoz: ne engedjük, hogy süket fülekre találjon; ha nem is tudunk mindig részt venni a szentmisén, olvassuk el nap mint nap a bibliai olvasmányokat, akár az internet segítségével.” Ferenc pápa idei nagyböjti üzenetének egy részletével köszönti a mai adás hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.