Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7072. oldal

Cikkek
1595907334

Robbanás egy amerikai bombagyárban

2010. szeptember 15. 13:27

Hat ember sebesült meg – háromnak közülük válságos az állapota – a Tennessee állambeli Toone-ban, amikor egyelőre ismeretlen okból robbanás történt egy bombagyárban kedden. A brit Kilgore Flares Co. cég üzemében – Memphistől 120 kilométerre – az amerikai légierő számára gyártanak infravörös „csalibombákat”, amelyeket manőverező robotrepülőgépek megtévesztésére vetnek be.

1595907334

Merénylők robbantottak Bahreinben

2010. szeptember 15. 13:01

Robbantásos merényleteket követtek el rendőrtisztek ellen Bahrein fővárosa, Manama közelében kedden – közölte az ország rendőrfőnöke. Manamától délre, Hamad város egyik parkolójában ismeretlenek négy autóra szereltek pokolgépeket. Személyi sérülés nem történt, de a robbanások következtében az autók megrongálódtak.

1595907333

Civil áldozatok egy katonai akcióban

2010. szeptember 15. 12:14

Nyolc civil, köztük két nő és két gyermek halt meg egy iraki-amerikai közös katonai akcióban a Bagdadtól 60 kilométerrel nyugatra fekvő Fallúdzsában szerdán – közölték a helyi hatóságok. A két nőn és két gyereken kívül a többi áldozat a néhai Szaddám Huszein diktátor hadseregének volt ezredese és az ő három rokona – mondta a város rendőrfőnöke.

1595907333

Többezres tüntetés Afganisztánban

2010. szeptember 15. 11:06

Az afgán rendőrség szerdán lövésekkel oszlatott szét egy tüntetést Kabulban: az Amerika-ellenes megmozduláson több ezer tiltakozó vett részt. A rendőrség és szemtanúk szerint a golyók legalább két embert megsebesítettek. Egy afgán rendőrtiszt elmondása szerint tízezernél több tüntető vonult az utcára, s voltak, akik a tálibok zászlóját lengették.

1595907332

Ez már a hatodik rakéta a héten

2010. szeptember 15. 10:53

A Gázai övezetből indított rakéta csapódott be szerdára virradóra a dél-izraeli Askelón város közelében. A támadásban senkinek sem esett baja – közölte az izraeli rendőrség szóvivője. Miki Rózenfeld szerint a rakéta egy mezőn robbant fel, s nem követelt áldozatokat, károk sem keletkeztek.

1595907332

Harminc év után találkoztak

2010. szeptember 15. 10:39

Harmincnégy évvel ezelőtt, 1976. július végén harminc fiatalember vonult be katonai alapkiképzésre Mezőtúrra, hogy aztán szeptembertől a Kossuth Lajos Katonai Főiskola páncélos-parancsnoki szakán kezdhessék meg tanulmányaikat. Négy évvel később pedig tisztté avatták őket a Kossuth téren.

1595907332

Két orosz repülőgépszerelő rejtélyes halálesete Indonéziában

2010. szeptember 15. 10:12

Tisztázatlan okok miatt két orosz nemzetiségű férfi vesztette életét Makassarban, akik az indonéz légierőnek segítettek a most megérkezett Szuhoj vadászgépek összeszerelésében és üzemeltetésében. A Makassarban található Hasanuddin légibázis parancsnoka, Agus Supriatna légimarsall megerősítette a két halálhírt és elmondta, hogy az ügy kivizsgálása még folyamatban van.

1595907332

Leállította egyik századát a RAF

2010. szeptember 15. 9:56

Szeptember 8-án, szerdán a wiltshire-i Lyneham légibázison búcsút vettek a brit királyi légierő LXX századától. A történelmi egység C-130K Herculesekkel üzemelt 35 éven keresztül. A búcsú napján ünnepélyes felvonulást rendeztek, melynek során a légibázis fölött kötelékben repültek el a C-130K Hercules, a C-17-es és a Battle of Britain Memorial Flight Lancaster gépek.

1595907330

Gyászmise és gyertyagyújtás

2010. szeptember 15. 9:41

A múlt hét végén gyászmisén emlékezett meg az MH EUFOR Kontingens hetedik váltásának állománya a hősi halált halt bajtársukról, Kolozsvári György posztumusz hadnagyról. Kilenc óra előtt csendesen gyülekeztek a katonák  a szarajevói táborban található templomban, ahol hasonló környezet fogadta őket, mint két héttel korábban.

1595907329

Képezd a magyar kiképzőket!

2010. szeptember 15. 9:23

A Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázis (MH KKB) szervezésében és az MH Összhaderőnemi Parancsnokság( MH ÖHP) támogatásával, az MH KKB Nemzetközi Kiképző Alosztálya, az MH C-IED (Rögtönzött Robbanószközök Elleni Tevékenység) Kiképző Csoporttal együttműködve 2010. szeptember 06-17-e között hajtotta végre a C-IED „Képezd a Kiképzőt” (Train the Trainer – T3) első nemzeti tanfolyamot.