Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7310. oldal

Cikkek
1595900147

Senki sem gyakorolt nyomást Kaczynski pilótáira

2010. április 16. 6:48

A lengyel elnököt, hitvesét és más magas rangú utasokat szállító Tu-154-es repülőgép egyetlen kísérletet tett a leszállásra, mielőtt lezuhant, nem pedig többet, amint azt korábban feltételezték – közölte az orosz Államközi Repülésügyi Bizottság (MAK). Már Lengyelországban van a gép fekete doboza.

1595900147

Robbantások Rangunban

2010. április 16. 6:46

Legalább kilecen meghaltak, és több mint hatvanat megsebesített csütörtökön a mianmari főváros, Rangun egyik parkjában, ahol a tömeg a buddhista újévet ünnepelte, jelentették szemtanúk. Egy negyedik robbanószerkezetet is találtak a helyszínen, de azt hatástalanították. A katonai kormányzat egyelőre nem erősítette meg az áldozatok számát.

1595900146

Végül mégis lemondott Kurmanbek Bakijev

2010. április 16. 6:45

Aláírta lemondólevelét Kurmanbek Bakijev, az előző héten megbuktatott kirgiz elnök, állította csütörtökön az átmeneti kormány egyik nevének elhallgatását kérő minisztere. A nyolcvannégy halálos áldozatot követelő előző szerdai összecsapások után az ország déli részébe menekült Bakijev napokig elutasította lemondását.

1595900146

Megöltek négy német katonát Észak-Afganisztánban

2010. április 16. 6:38

Négy német katonát öltek meg a tálibok csütörtökön Észak-Afganisztánban. Öten megsebesültek, amikor a tálibok Baglán tartományban rakétákkal támadtak egy német őrjáratra.

1595900145

A sár játszotta a főszerepet

2010. április 15. 22:46

Püspökszilágy volt a helyszíne 2010 első honvédségi sportversenyének. Az MH Támogató Dandár rendezőgárdája az elmúlt napokban folyamatosan figyelte a verseny helyszínét, mert a több napig tartó esőzés alaposan feláztatta a talajt. A rendezők végül hallgattak az időjárás-előrejelzésekre, és a torna megrendezése mellett döntöttek.

1595900142

„A csapatzászlót megőrzésre átveszem!”

2010. április 15. 17:58

Öt év után új parancsnok irányítja a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárt. Huszti András dandártábornok, az eddigi parancsok a szentendrei MH Központi Kiképző Bázis vezetését veszi át, helyére Huszár János dandártábornok kerül. A beosztás ünnepélyes átadás-átvétele alkalmából április 15-én állománygyűlést rendeztek az alakulat laktanyájában.

1595900141

Leállt az utolsó orosz plutóniumreaktor

2010. április 15. 15:00

Oroszország leállította utolsó fegyvergyártásra alkalmas plutóniumot termelő atomreaktorát a szibériai Zseleznogorszkban, a Dmitrij Medvegyev orosz elnök által a héten Washingtonban tartott nukleáris biztonsági csúcson tett felajánlásának megfelelően – közölte Jelena Golovinkina, annak a bányászati és vegyipari cégnek a szóvivője, amely a reaktort üzemeltette.

1595900141

Hamász kivégzés az elnök jóváhagyása nélkül

2010. április 15. 14:14

A Hamasz palesztin iszlamista mozgalom kivégzett két palesztin férfit, akit egy gázai katonai bíróság bűnösnek talált Izraellel való együttműködésben – közölte csütörtökön egy Hamasz-párti weboldal és egy palesztin emberi jogi szervezet. Ez volt az első eset, hogy a Hamász kivégzéseket hajtott végre, amióta három évvel ezelőtt átvette a teljes ellenőrzést a Gázai övezet fölött.

1595900140

Oroszország bővíti Fekete-tengeri flottáját

2010. április 15. 13:35

Orosz haditengerészeti forrásokból a napokban került nyilvánosságra , hogy Oroszország legalább még négy fregatt, valamint négy dízel-elektromos tengeralattjáró hadrendbe állításával tervezi modernizálni a Fekete-tengeri flottáját az elkövetkezendő öt éven belül.

1595900139

A Bundeswehr önjáró tarackágyúkat küld Afganisztánba

2010. április 15. 12:46

Németország „amilyen gyorsan csak lehet” két PzH 2000 típusú önjáró tarackágyút küld Afganisztánba, az ott állomásozó német erők védelmének megerősítése céljából a tálib fegyveresekkel szemben. A hírt Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszter jelentette be szerdán az Afganisztánban állomásozó német ISAF erők Mazar-e Sharifban található katonai bázisán.