Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7804. oldal

Cikkek
1595885428

„Akik ma itt vannak, azok már győztek!”

2009. március 28. 15:26

„Örökségünk ’48”, „Magyarország az én hazám”, „Európa” – ezekkel a címekkel hirdetett három fordulós országos vetélkedőt középiskolásoknak a Szakmai Középiskolásokért Kulturális Egyesület (SZAKE). A versenyek országos döntőit szombaton rendeztek meg a fővárosban, a Stefánia Palotában.

1595885428

Megöltek hat iszlamista harcost Algériában

2009. március 28. 12:26

Hat iszlamista harcost öltek meg Algériában a hadseregnek az Algírtől 50 kilométerre délre fekvő Blida körzetében végrehajtott akciója során – közölte a szombati algériai sajtó.

1595885428

Obama-Medvegyev találkozó lesz Londonban

2009. március 28. 11:44

Biztonsági kérdésekről és a kétoldalú viszonyról tárgyal majd Londonban szerdán Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök – hangsúlyozta Moszkvában újságírók előtt Szergej Prihogyko orosz elnöki tanácsadó. Téma lesz az iráni és az észak-koreai kérdéskör is az elnökök megbeszélésén, valamint az afganisztáni helyzet is napirendre kerül.

1595885427

NATO-bázist támadtak meg Pakisztánban

2009. március 28. 10:56

Rakétákkal támadtak szombatra virradóra feltételezett iszlamista fegyveresek Pakisztán északnyugati részén a NATO egyik ellátóbázisára – közölte a rendőrség.

1595885427

Ankara nem kér Rasmussenből?

2009. március 28. 10:33

Mégiscsak vannak kifogásai Törökországnak Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök esetleges NATO-főtitkári kinevezése ellen szombati dán rádiójelentések szerint. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök személyesen közölte telefonon dán kollegájával, hogy török részről továbbra is komoly fenntartások vannak kinevezésével kapcsolatban.

1595885426

Még négyezer amerikai katona megy Afganisztánba

2009. március 28. 8:23

Az Egyesült Államok több katonát küld Afganisztánba és nagyobb pénzügyi segélyt nyújt Pakisztánnak – ez a régióra vonatkozó új amerikai stratégia két központi eleme. Barack Obama amerikai elnök pénteken jelentette be a 60 nap alatt elkészült új átfogó stratégiát Hillary Clinton külügy- és Robert Gates védelmi miniszter jelenlétében.

1595885424

Tradíció és profizmus zenében is

2009. március 28. 7:07

Horváth Charlie népszerű dalának fúvós zenei feldolgozására tartott bemutatót Kaposváron a hazai zenekar, és nemcsak zenében, de együttmozgásban is figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak. A zenekari találkozón öt fúvószenekar vett részt, a szép tavaszi napsütésben sokan kisérték figyelemmel a látványos produkciókat.

1595885423

Akik sosem tévedhetnek

2009. március 27. 19:30

Februárban kezdődött és nyár elejéig tart a C-17-es program részeként a Pápai Bázisrepülőtéren szolgálatot teljesítő tűzoltó-katonák kiképzése. A felkészítést a Pápai Városi Tűzoltóság eszközeinek bevonásával folytatják. Fülöp Gyula tűzoltó őrnaggyal, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Mentésszervezési Osztály vezetőjével beszélgettünk.

1595885423

Műszaki gépkezelők vizsgáztak

2009. március 27. 13:25

Március utolsó hetében befejeződtek a műszaki gépkezelői tanfolyamok Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljnál. A kurzusok végén a katonák a szükséges osztályba soroló vizsgákat is letették.

1595885422

Adakozott a törzstámogató század

2009. március 27. 13:09

Emberség. Egy szó, melynek értelmét és a hozzá tartozó érzést sokszor halványítja el száguldó világunk. A másokkal való együttérzést sajnos egyre jobban háttérbe szorítja a mindennapi stressz, az önzetlen segítségnyújtás gondolatait felőrli az állandó megfelelés kényszere.