Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hírek - 7806. oldal

Cikkek
1595885418

Magyar helikopterrel az Alpok csúcsain

2009. március 27. 8:11

Az Európai Védelmi Ügynökség márciusban rendezte meg az első nemzetközi magashegyi helikopteres gyakorlatot a délkelet-franciaországi Gap-Tallard repülőtéren, ahol a Francia szárazföldi erők magashegyi kiképzőbázisa települ. A gyakorlaton öt ország – Belgium, Csehország, Franciaország, Magyarország, Spanyolország – vett részt.

1595885418

Meglepő ütemben fejlődik a kínai informatikai hadviselés

2009. március 27. 6:53

Kína rohamléptekben fejleszti az internetes hadviselés eszközeit, a világ számítógépes rendszereinek megtámadására alkalmas virtuális fegyvertárát. E téren jelentős haladást ért el az utóbbi években – áll a Pentagon jelentésében, amelyből a csütörtöki Washington Times idézett.

1595885418

Riadókészültségben a japán védelmi erők

2009. március 27. 6:46

A japán kormány utasította a hadvezetését, hogy semmisítsen meg minden olyan rakétát, vagy rakétaszármazékot, amely veszélyes lehet a szigetország területére. Hamada Jaszukadzu védelmi miniszter közölte: a kormány a nemzetbiztonsági tanács ülésén hozta meg ezt a döntést.

1595885417

Folytatódik a hajtóvadászat

2009. március 27. 6:35

Szerbia mindent megtesz a hágai Nemzetközi Törvényszék által háborús bűnökkel vádolt Ratko Mladics és Goran Hadzsics elfogásáért – biztosították Belgrádban a törvényszék főügyészét. Serge Brammertz kétnapos munkalátogatást kezdett Belgrádban, hogy áttekintse, mit tett eddig Szerbia a még bujkáló szerb nemzetiségű vádlottak felkutatásáért.

1595885417

A hölgyek sem maradtak le a mezei futóbajnokságon

2009. március 26. 15:47

„Ép testben ép lélek!” – ezzel a mondattal nyitotta meg Zsigmond Kálmán ezredes, parancsnokhelyettes a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár mezei futóbajnokságát március huszonhatodikán. A rendszeres mozgás, a sport mindannyiunknak fontos, de van olyan ember is, akinek az edzettség élet-halál kérdése.

1595885416

Attasék jártak Szentesen

2009. március 26. 15:37

Március 25-én Szentesre, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóaljhoz látogatott el a a Magyarországra akkreditált katonai attasék testülete. A vendégeknek Nyers József mérnök ezredes, a zászlóalj parancsnoka tartott tájékoztatót az alakulat rendeltetéséről, feladatairól, szervezetéről, nemzetközi szerepvállalásáról.

1595885416

A múlt és a jövő egy napon

2009. március 26. 15:28

Visszatekintünk, és előre megyünk. Ennek szellemében tartották meg a napokban Szentesen, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Zászlóalj parancsnokának 2008. évi értékelő és 2009. évi feladatszabó értekezletét. A rendezvényen részt vett Benkő Tibor altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka is.

1595885412

Hegymenet, keresztszelvény és légiriadó

2009. március 26. 15:08

Szerencsére az elmúlt években már nem ritka látvány, hogy hadihajók hasítják a Duna vizét. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóaljának hadihajós katonái gyakran hajóznak ki az újpesti hadikikötőből. Ezen a héten délnek indultak. A már hazafelé tartó katonákkal Ercsi közelében találkoztunk. A honvedelem.hu helyszíni riportja.

1595885412

Amerika hadihajókat küld a japán vizekre

2009. március 26. 13:40

Provokációnak tartaná Phenjan tervezett rakétakísérletét az Egyesült Államok, ezért Washington már Észak-Korea közelébe küldte két rakétaelhárító rendszerrel felszerelt torpedórombolóját. Phenjan már korábban bejelentette, hogy április elején egy műholdat akar felbocsátani, de az USA szerint ez csak egy ballisztikus rakétakísérletet leplez.

1595885412

Feladta magát egy al-Kaida vezető

2009. március 26. 12:55

Hazatért Szaúd-Arábiába és feladta magát a hatóságoknak az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy magas rangú vezetője – közölték csütörtökön hivatalos forrásból.