Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A nemes harcot megharcolták, a hitet megtartották

Szöveg: Sin Bettina | Fotó: Hatházi Tamás, dr. Schmidt Ádám hivatalos Facebook-oldala |  2024. augusztus 13. 8:27

Ünneplő tömeg fogadta a Párizsból hazatérő olimpikonokat a Puskás Szoborparkban. A sportolók egyenesen a reptérről érkeztek, hogy fogadják az első elismerő szavakat hazai földön. Az eseményen az MH Sportszázad katonái mellett jelen volt dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára is.

A színpadon felsorakozó olimpikonokat először Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte. „A nemes harcot megvívtuk, megküzdöttünk minden másodpercért, minden találatért, néha túlerővel szemben is, és elértünk egy olyan eredményt, amelyre méltán lehetünk büszkék” - fejezte ki elismerését a vezető.

A magyar olimpikonok 6 arannyal, 7 ezüsttel és 6 bronzzal írták tovább hazánk sporttörténelmének nagykönyvét, ezzel összesítésben a tizennegyedik helyet megszerezve az éremtáblázaton.

20240812_olimpikon_HT-18

Az MH Sportszázad 23 katonája kvalifikált a párizsi ötkarikás játékokra. Varga Ádám tizedes Tokió után Párizsban is ezüstérmes lett kajak egyes 1000 méteren. Pupp Noémi szakaszvezető és Fojt Sára tizedes kajak kettesben és kajak négyesben is bronzérmet szerzett, utóbbi számban Csipes Tamarával és Gazsó Alidával egy hajóban. A férfi párbajtőrözők olimpiai csapatversenyében óriási versenyzéssel Siklósi Gergely őrmester, Koch Máté, Andrásfi Tibor, Nagy Dávid alkotta négyes hozta el az aranyérmet. Guzi Blanka szakaszvezető a negyedik helyen végzett női öttusában, Bőhm Csaba tizedes tizenharmadik lett férfi öttusában. Kiss Ágnes szakaszvezető a negyedik helyen végzett a női kenu kettesek 500 méteres versenyében párjával, Nagy Biankával.

A férfiaknál Adolf Balázs tizedes hetedik helyen végzett 1000 méteren kenu egyesben. Fejes Dániel tizedes ugyanebben a versenyszámban harmadik lett a B-döntőben, s összetettben a 11. helyet érte el. Kajak-kenusaink harmadik pénteki érmét, egy ezüstöt a Nádas Bence, Tótka Sándor kettős nyerte. Ugyanezen versenyen a B-döntőben a Kopasz Bálint, Varga Ádám tizedes alkotta páros a 7., összesítésben a 15. helyen végzett. A maratoni távú gyalogló váltóversenyen a Récsei Rita és Venyercsán Bence szakaszvezetők alkotta magyar kettős a 21. helyen végzett. Lévai Zoltán őrmester a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjában egy győzelem és egy vereség után nem került a vigaszágra, így nem küzdhetett éremért.

Kapcsolódó cikkek