Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 168. oldal

Cikkek
repulesindex

Élményrepülésen a győztesek

2023. október 19. 9:08

A Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója tiszteletére, a honvéd kadétiskolákhoz intézett kihíváson első helyezést elért Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium (KK HKK) Szolnoki Honvéd Kollégium diákjai élményrepülésen vettek részt Szolnokon, az MH Kiss József 86. Helikopterdandárnál október 18-án.

taborpuspokindex

A katonának lelke, méltósága és hite van

2023. október 19. 8:41

A reformáció napja, illetve az idén 100 éves protestáns tábori püspökség évfordulójának alkalmából tartottak hálaadó istentiszteletet október 18-án, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika téri Szent László Kápolnájában.

KG_20231018_lillafured_felderito_013 másolat

Erdei küzdelem hideggel, vízzel, sziklával

2023. október 19. 7:22

Káprázatos erdei tájon, de embert próbáló időjárásban folytatódott október 18-án, szerdán reggel a Szent Márton Nemzetközi Felderítőverseny. A hét közép-európai ország között zajló esemény legizgalmasabb felvonásához érkezett: a lillafüredi kalandpályáról induló program részét képezte többek között késdobás, gépjárműtolás és sziklafalról ereszkedés.

2023.10.18_mh_htp_alakulatnap_szentendre 31 másolat

Sportos alakulatnap a forradalomra emlékezve

2023. október 18. 18:58

Előadásokkal és sportolással egybekötött alakulatnapot tartott az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság Szentendrén, október 18-án.

DSC06336-Enhanced-NR másolat

Kiemelték a vadászgép motorját

2023. október 18. 18:22

A Magyar Honvédség szakemberei október eleje óta szisztematikusan haladnak előre a második világháború során Balatonba zuhant magyar Messerschmitt-vadászgép kiemelésének előkészítő munkálataival. Szakértelmüknek és kitartásuknak köszönhetően sorra kerülnek felszínre a gép különböző részei, legutóbb annak motorja.

43_Nemzetkozi_Katonai_Megfigyelo_Tanfolyam-Legi_felderitesi_gyak_20231017_12 copy másolat

Légi felderítésen a béke leendő követei

2023. október 18. 16:40

Befejező hetéhez érkezett az MH Béketámogató Kiképző Központ által szervezett 43. Nemzetközi Katonai Megfigyelő Tanfolyam.

web_BHD5099

Egy este a 32-esekről

2023. október 18. 15:38

A népszerű „Biztonságpolitikai előadás-sorozat” októberi programja keretében Zsolnai Tamás ezredes mutatta be a 32-esek múltját és jelenét október 16-án, hétfőn este a Honvéd Kulturális Központban

D_KOS20231018032 másolat

Eltemették Sólyom László volt köztársasági elnököt

2023. október 18. 15:20

A budapesti Fiumei úti sírkertben vettek végső búcsút Sólyom László volt köztársasági elnöktől október 18-án. Sólyom László, aki 2005 és 2010 között töltötte be Magyarország köztársasági elnöki és egyben a Magyar Honvédség főparancsnoki tisztjét, hosszú betegség után, életének 82. évében hunyt el október 8-án.

index_szentmarton

Nemzetközi össztűz alá került a hajdúhadházi lőtér

2023. október 18. 13:24

„Késdobás, ereszkedés sziklafalról, vízi átkelés, gépjárműtolás, sebesültszállítás, szennyezett terepszakasz leküzdése, memóriatesztek és meglepetésfeladatok” – sorolta az idei Szent Márton Nemzetközi Felderítőverseny számait Kreácsik Ákos alezredes, a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred parancsnoka. Az említett feladatok várják a háromnapos esemény résztvevőit, amin hét közép-európai ország katonai alakulata, köztük két magyar egység vetélkedik egymással.

index_vilagur

Védelem és világűr

2023. október 18. 10:10

„A kiterjesztett valóság (extended reality – XR) olyan technológia, ami szerintem nem csak a védelmi ipart, de sok más iparágat is gyökeresen változat majd meg a közeljövőben. A szakterület robbanásszerű fejlődés előtt áll” – mondta dr. Porkoláb Imre dandártábornok, a HM védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa, a háromnapos Infotér konferencia nulladik napján, október 17-én Balatonfüreden.