Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2586. oldal

Cikkek
1595973690

Őrmestertúrán Veszprém ifjúsága

2014. június 14. 8:33

Majdnem ezer általános és középiskolás diák jelentkezett a Jutasi Őrmester Túra 2014 elnevezésű rendezvényre június 13-án. A Polgármesteri Hivatal és az MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (MH LVIK) szervezte túra résztvevői megismerkedtek Veszprém és környéke (had)történelmi emlékeivel, és különféle – részben katonai – feladatokat hajtottak végre.

1595973688

Katonai könyvek az Ünnepi Könyvhéten

2014. június 14. 7:07

Farkas Bertalan is dedikált a Zrínyi Kiadó standjánál a 85. alkalommal megrendezett Ünnepi Könyvhéten Budapesten, a Vörösmarty téren június 13-án, pénteken.

1595973683

Elkészülni, vigyázz, rajt!

2014. június 13. 20:04

Még csak reggel 10 óra és máris nagy a meleg. Pedig a java még hátravan! Közel 100 diák várakozik a szolnoki MH Béketámogató Kiképző Központ kapujában, hogy bejusson és részt vegyen egy, a kiképző központ szervezésében rendezett, akadálypálya-rendszerű vetélkedőn.

1595973682

Feszült a helyzet Görögország és Törökország között

2014. június 13. 18:46

Miről írtak az újságok száz esztendővel ezelőtt, amikor már a „levegőben volt” a Nagy Háború? Sorozatunkban az 1914-ben megjelent magyar napilapok írásai közül szemezgetünk.

1595973681

Óriásgépek és még számos érdekesség vár mindenkit a pápai nyílt napon

2014. június 13. 18:35

Aligha akad még egy alakulat Magyarországon, amelyik olyan hatalmas látványosságokkal szolgálhatna a nyílt napra érkezőknek, mint az MH Pápa Bázisrepülőtér. A hatalmas C-17-esek idén is gondoskodnak majd a látnivalóról, de számos más izgalmas programmal is készülnek a szervezők június 28-án, szombaton.

1595973678

Emlékfutás a gátnál

2014. június 13. 17:40

A 2013. júniusi, „minden idők legnagyobb dunai árvízé”-nek nevezett árhullám elleni védekezésben tanúsított emberfeletti erőfeszítésre emlékeztek a Győrújfalu és Győrzámoly között húzódó gáton június 13-án, pénteken. Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred által szervezett emlékfutásra jelentkezők száma felülmúlta a rendezők várakozásait.

1595973676

Kultúrák katonás találkozása

2014. június 13. 16:38

A „Cultural Understanding and Language Proficiency”  (CULP) elnevezésű program keretében, június közepén mintegy harminc amerikai kadét és oktató érkezett hazánkba. A vendégek a Magyar Honvédség különböző alakulatainál nyelvórákat tartanak, valamint katonai foglalkozásokon és kulturális programokon vesznek részt.

1595973675

A lőterek paradicsoma – Magyar Honvéd magazin kiajánló

2014. június 13. 15:45

A sportlövészet mindig is szorosan kapcsolódott a katonasághoz. Ennek remek példája az amerikai Fort Benning, ahol a Nemzetközi Sportlövő Szövetség (ISSF) világkupáján Sidi Péter sportlövő olimpikonunk is versenyzett idén tavasszal.

1595973673

Adományokat hoztak a német tartalékos katonák

2014. június 13. 13:54

Tolókocsikat, betegágyakat és rehabilitációs eszközöket kapott az MH Egészségügyi Központ Honvédkórház III. számú telephelyén, a Szanatórium utcában működő három osztály június 12-én, csütörtökön. Az eszközöket − a Magyar Tartalékosok Szövetsége közbenjárására − a Bundeswehr Tartalékos Katonák Szövetsége és annak tagszervezetei adományozták a kórháznak.

1595973671

Játék, móka, kacagás

2014. június 13. 12:59

Június első hetében ismét kitárta kapuit a győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred az érdeklődő óvodás- és iskoláscsoportok előtt. Az egész héten át tartó programok között kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták a kedvükre valót.