Szűcs László - 143. oldal
Az ellenséget lábbal kell megverni
2010. március 5. 23:15
Mi az első, amit egy katona megtanul, amikor beöltözik az egyenruhába? Azt, hogy miként kell egy alakzatban tevékenykedni és szabályosan menetelni. A menet, vagy más szóval a masírozás mindig is a katonák alaptevékenysége közé tartozott. Nem véletlen, hogy már az ókori világ hadseregei is kiemelt figyelmet fordítottak a gyalogmenetekre.
Színes drótok és adrenalin: a háború drog
2010. március 5. 22:33
Ha rajtam múlna, A bombák földjén kilenc jelölése közül legalább három kategóriában biztos, hogy besöpörné a díjat az Oscar-gálán. Bár lehet szidni, hogy hemzseg az apró hibáktól, a kicsit több mint két órás film mégis valósággal odaragasztja a nézőt a vetítőtermek nem mindig kényelmes székeibe.
Verejték, fáradtság, fájdalom
2010. március 5. 8:51
Véget ért Szolnokon, az MH 25/88 Könnyű Vegyes Zászlóaljnál rendezett Pegazus kézitusa tábor. Az alakulat katonái két héten keresztül napi két kőkemény edzésen gyakorolták a földharc és az álló helyzetben történő küzdelem fogásait. A verejték, a fáradtság és a fájdalom a harcosok állandó társa volt e két hét során.
A Nokedlik is indultak az erőpróbán
2010. március 4. 16:26
„86-os erőpróba” névvel rendetek járőrbajnokság-szerű versenyt március 4-én, az MH 86. Szolnok Helikopterbázison. A jó hangulatú megmérettetésen tizenegy csapat vágott neki a közel hat kilométeres távnak, amelyet akár két és fél óra alatt is „bele lehetett tenni” a surranóba.
„A missziókban félévekben mérik az idő múlását”
2010. március 3. 13:51
Ünnepélyes keretek között fogadták vissza a koszovói Pec-ből a közelmúltban hazatért MH KFOR Kontingens első váltásának állományát március 3-án Szolnokon, az MH Ittebei Kis József hadnagy Helikopterbázison. A fél éves missziót teljesített katonák valamennyien átvehették a Békefenntartásért Szolgálati Jelet.
Oklevelet és zászlószalagot is kapott a HEK
2010. március 2. 12:54
Az MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (HEK) megalakulása, és a szervezet minőségügyi akkreditálása alkalmából rendeztek ünnepi állománygyűlést március 2-án, a HM Állami Egészségügyi Központ dísztermében. A rendezvényen a HEK csapatzászló-szalagot is kapott.
A honvédség is készül az árvízvédelmi feladatokra
2010. március 2. 9:01
Az észak-magyarországi folyókon levonuló „kisebb” árhullámokat leszámítva jelenleg nincsen árvízvédelmi készenlét Magyarországon. Az MH Műveleti Központ illetékesétől a honvedelem.hu megtudta: a Magyar Honvédség kijelölt erői felkészültek az esetleges árvízi segítségnyújtásra.
Kézigránát volt a ház falában
2010. március 1. 11:30
A tűzszerészek is érzik, hogy beköszöntött a jó idő, hiszen egyre több a munkájuk. A 8. héten, azaz február 22–28-a között már húsz bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül 15 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek.
„Kézfogás a honért!”
2010. február 26. 14:43
A Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából rendeztek ünnepi megemlékezést pénteken a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában. A rendezvényen a külföldi társszervezetek képviselői mellett több korábbi honvédelmi miniszter és vezérkari főnök is megjelent.
Kétszázhatvan kilométer oszlopmenetben
2010. február 25. 21:10
Lassan a végéhez közeledik a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál a harc- és gépjárművezetők részére szervezett szakalapozó és típusátképzés. A kiképzésen részt vevők február utolsó hetében a hosszú távú vezetési gyakorlatot teljesítették. Az egyik menetoszloppal a honvedelem.hu is összefutott. Helyszíni riportunk.