Hírek - 325. oldal
A sport, amely harcszíntérhez hasonló felkészültséget igényel
2023. június 10. 12:30
Közel húsz akadály, három kilométeres távon – ezt nyújtotta az OCR (Obstacle Course Racing) Európa Bajnokság keretében a kadétok és katonák számára megrendezett betétfutam, a Tatai Olimpiai Központban, június 9-én.
Az ezredik területvédelmi tartalékos Bács-Kiskun vármegyében
2023. június 10. 12:22
Aláírta szerződését az ezredik önkéntes területvédelmi tartalékos katona június 9-én, Kecskeméten, a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatalban. A kadétképzésben tanuló Péli Olivér már általános iskolás kora óta tudja, hogy katona szeretne lenni.
Megnövekedett hanghatás Sándorfalva térségében
2023. június 10. 10:32
Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred június 11-én, vasárnap, 8 és 17 óra között kiképzési foglalkozásokat tart a sándorfalvi katonai gyakorlótéren, így az említett időszakban a megszokottnál nagy hanghatásra lehet számítani.
Látványos bemutatók, hatalmas tömeg
2023. június 10. 9:02
Több mint ezerötszáz látogató érkezett az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyájába június 8-án.
139 bejelentés – 650 robbanótest
2023. június 10. 7:39
A tavasz utolsó hónapja is bővelkedett tűzszerész szakfeladatokban: összesen 139 rendőrségi bejelentés helyszínén dolgoztak az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Folyamőr Ezred katonái, ebből 31 esetben volt szükség az állampolgárok biztonsága érdekében soron kívüli intézkedésre. A májusban előkerült több mint 650 darab, közel 1600 kilogramm súlyú eszközt, több mint 200 kiló robbanóanyag segítségével semmisítették meg.
Hősi halottaink emlékének megőrzése mindannyiunk kötelessége
2023. június 9. 19:10
A második világháborúban elesett hősökre emlékeztek június 9-én, Balatonszabadiban. A település két temetőjében előtalált 101 magyar és külföldi hősi halott emléke előtt immáron egy-egy emlékhely tiszteleg.
Az összetartozás elbeszélése
2023. június 9. 16:24
Ünnepélyes eredményhirdetéssel zárult a „Talpra magyar, hí a haza!” elnevezésű honvédelmi ifjúsági vers- és novellaíró pályázat a Bálna honvédelmi élményközpontban június 9-én, pénteken. Az ünnepségen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes méltatta a verssel és novellával pályázó kitüntetetteket.
Húsz éve a szövetség átalakulásának irányítója
2023. június 9. 15:09
Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a NATO Transzformációs Parancsnoksága az észak-amerikai Norfolkban. A jubileumi rendezvényen Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára képviselte hazánkat.
Sokoldalú magyar-szerb együttműködés
2023. június 9. 13:34
Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára június 6-7. között hivatalos látogatást tett Belgrádban. A helyettes államtitkárt szerb partnere, Predrag Bandic, a szerb Védelmi Minisztérium védelempolitikai igazgatója fogadta.
Akaraterő, bátorság, közösségépítés
2023. június 9. 13:03
Csepelen, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia csarnokában rendezték meg a Bátrak Ligája országos döntőjét június 8-án. A tizennégy csapat részvételével zajló vetélkedő záró eseményén Simicskó István, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke és Bozó Tibor altábornagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója adta át az elismeréseket.