Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2508. oldal

Cikkek
1595979912

Célkeresztben: elindult a második évad!

2014. szeptember 30. 17:07

Szeptember utolsó vasárnapján, nem sokkal 12 óra után, az M1-es csatornán láthatták az érdeklődők a Célkeresztben című katonai magazinműsor második évadának első adását. Ezúttal a katonai szállító repülőgépek – egészen pontosan az An−26-osok és a C−17-esek – világába kalauzolták a nézőket a műsor készítői.

1595979912

Újabb fővárosi iskola csatlakozott a KatonaSuli-programhoz

2014. szeptember 30. 15:41

Szeptember 25-én együttműködési megállapodást írt alá az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár és a László Gyula Gimnázium és Általános Iskola. Az alakulat közreműködésével immár hat budapesti iskola vesz részt a KatonaSuli-programban.

1595979908

A járőrversenyben is a legjobbak a honvéd középiskolások

2014. szeptember 30. 13:39

Harminckét csapat versenyében a legjobb és a második legjobb eredményt érték el a honvéd középiskolások a szeptember 26-án Pákozdon megrendezett járőrversenyen.

1595979905

Kövér László: a magyar érdekek képviselete a feladat

2014. szeptember 30. 12:25

„A feladat nem a külvilág érdekeinek képviselete a magyarok között, hanem a magyarok érdekeinek képviselete a külvilágban” − szögezte le Kövér László, az Országgyűlés elnöke a politikai elit felelősségével kapcsolatban a Parlamentben tartott történészkonferencián szeptember 29-én, hétfőn.

1595979682

Gáton a műszaki katonák

2014. szeptember 30. 10:10

A szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred katonái − parancsnokkal az élen, alakzatban futva és egyéni nevezőkként is − részt vettek a 18. Szentes−Csongrád „G”-ÁT futáson szeptember 27-én.

1595979681

Néhány hét „Bakonyisztán”

2014. szeptember 30. 9:25

Szeptember második felében kezdődött meg a felkészítése annak a maréknyi bocskais lövészkatonának, akik várhatóan november közepétől kezdik meg szolgálatukat Afganisztánban.

1595979680

Tűzszerészek: túl a kétezredik bejelentésen

2014. szeptember 30. 7:21

A 39. héten, azaz szeptember 22−28. között 63 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 27 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

1595979679

Egy gyakorlás sikere az alapos felkészülés

2014. szeptember 29. 22:52

Az MH Kiképzési és Doktrinális Központ szervezésében a napokban hajtották végre az Alapos Bázis  2014 elnevezésű törzsgyakorlást megelőző felkészítő foglalkozást.

1595979677

Tengeri csaták

2014. szeptember 29. 19:33

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1595979676

A harckocsizókra emlékeztek

2014. szeptember 29. 17:44

Emlékművet állított az 1951 és 1987 között Abasár-Tatármezőn állomásozó 44. Harckocsi Ezred tiszteletére az Abasári Honvéd Baráti Kör Egyesület és Abasár Község Önkormányzata szeptember 27-én. A községben lakók mindig jó kapcsolatot ápoltak az ide települt katonákkal, a régi szép időkre pedig ma is szívesen emlékeznek.