Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2521. oldal

Cikkek
1595979017

Az elmúlt héten 54 bejelentést kaptak a tűzszerészek

2014. szeptember 16. 9:27

A 37. héten, azaz szeptember 8−14. között 54 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A szakembereknek ezek közül 27 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül veszélyeztették az emberi életet.

1595979014

Közös Fellépés 2014: főszerepben az „ötös” dandár

2014. szeptember 16. 7:16

A Közös Fellépés 2014 gyakorlatsorozatra kitelepült katonák nagy része az MH 5. Bocskai István Lövészdandárnál szolgál. Mint azt a honvedelem.hu-nak Takács Attila ezredes, a dandár parancsnoka elmondta: a Debrecenből és Hódmezővásárhelyről érkezett mintegy 200 különböző technikai eszköz és 900 katona több mint egy hónapig állomásozik majd Veszprém megye gyakorlóterein.

1595979012

Fókuszban az érdekképviselet

2014. szeptember 15. 20:39

A visegrádi országok (V4) reprezentatív, érdek-képviseleti katonai szervezeteinek vezetői látogattak hazánkba. A vendégek és a Honvédszakszervezet (HOSZ) vezetősége szeptember 9−12. között egyéb programpontok mellett két konferencián is eszmét cserélt a térség katonáinak alapvető jogairól.

1595979012

Új állások Galíciában

2014. szeptember 15. 19:37

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1595979010

„Feltöltés 2014” : megkezdődött a hadkiegészítési rendszergyakorlat

2014. szeptember 15. 15:20

A napokban megkezdődött a „Feltöltés 2014” elnevezésű hadkiegészítési rendszergyakorlat az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságon (MH HKNYP).

1595979008

Meteorhullás a Bakonyban

2014. szeptember 15. 13:45

Meteor alatt most természetesen nem a világűrből származó természetes objektumokat értjük, hanem a „Meteor” fantázianevű célanyagot, amely a Közös Fellépés 2014 hadgyakorlaton az ellenséges felderítő repülőeszköz szerepét játszotta el. Nem sok sikerrel, pedig sokan kétkedtek abban, hogy a BTR-80/A páncélozott szállító harcjármű rendszeresített fegyvereivel le lehet szedni az égről ezeket az apróságokat.

1595979006

TEK: magyar állampolgár nem vesz részt a harcokban

2014. szeptember 15. 12:42

A magyar titkosszolgálatok és rendvédelmi szervek egybehangzó állásfoglalása, hogy szír, illetve iraki területeken jelenleg nem harcolnak magyar állampolgárok – mondta a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója, az Országgyűlés külügyi és nemzetbiztonsági bizottságának szeptember 15-én, hétfő reggel tartott együttes, zárt ülése után újságíróknak.

1595978795

Irány a vb!

2014. szeptember 15. 11:57

A sportág legrangosabb versenyére készül a Magyar Honvédség ejtőernyős-válogatottja. A 38. CISM (Conseil International du Sport Militaire) Katonai Ejtőernyős Világbajnokságot idén Indonéziában rendezik, a magyar csapat szeptember 16-án utazik Jáva szigetére. Különleges körülmények közt kell majd helytállniuk, a földet érés kijelölt helyszíne ugyanis egy stadionban lesz.

1595978791

Aki a gépen parancsol…

2014. szeptember 15. 9:30

Eddig azt írhattuk: Lukács Viktor százados a Nehéz Légiszállító Ezred (HAW) egyetlen magyar repülőgép-vezetője. Most pedig úgy fogalmazhatunk: Lukács Viktor százados egyben az ezred egyetlen magyar gépparancsnoka is. Mint lapunknak adott interjújából kiderül: a C–17 Globemaster III típusú szállító repülőgépen már több mint 1500 órát repült százados idén nyártól elsősorban gépparancsnokként vesz részt az ezred műveleti feladatainak végrehajtásában, illetve repülésbiztonsági tisztként is megkezdi munkáját.

1595978791

Rajzpályázat gyerekeknek

2014. szeptember 15. 9:14

A Stefánia Palota–Honvéd Kulturális Központ rajzpályázatot hirdet két korosztály számára, János vitéz témakörben.