Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hazai hírek - 2532. oldal

Cikkek
1595978158

Emlékmű a „székesfehérvári kadétoknak”

2014. szeptember 4. 10:00

Emlékművet avattak Székesfehérváron szeptember 3-án, szerdán annak a 159 katonának az emlékére, akik 1944-ben a városból, illetve környékéről vonultak be, és Magyarország akkori határának védelmében a Gyergyószentmiklós határában húzódó védelmi vonalnál haltak hősi halált.

1595978154

Egy katonai szervezet sikere a csapatmunkán múlik

2014. szeptember 4. 9:25

A csapatünnep egy kiváló alkalom a csapathagyományok kialakítására, ápolására és nem utolsósorban a csapatszellem erősítésére – mondta Szpisják József dandártábornok, az MH Kiképzési és Doktrinális Központ (MH KDK) parancsnoka szeptember elsején, a katonai szervezet csapatünnepén. Az ünnepség részeként a központ állománya látogatást tett a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban.

1595978144

Háromtusa a gyakorlótéren

2014. szeptember 4. 7:16

A kiképzési terveknek megfelelően a napokban Dócon rendezték meg az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonai háromtusa bajnokságát, ami egyben egy válogató volt az őszi, Magyar Honvédség szintű megmérettetésre.

1595978142

Nagy győzelmek Lublin körül

2014. szeptember 3. 19:47

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.

1595978138

Új kihívások előtt

2014. szeptember 3. 17:08

Pályakezdő tiszteket köszöntöttek Győrben az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezrednél szeptember elsején, a hétindító ezredsorakozón. A fiatal hadnagyok – név szerint Böcz Dániel, Gál Szabolcs, Kiss Viktor, Nagy Henriett, Szabó Krisztián, Szalai Dániel és Szarvas Dávid – a likócsi laktanya alakulóterén kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

1595978135

A geoinformációs szolgálatnál járt a parlamenti államtitkár

2014. szeptember 3. 16:33

Az MH Geoiformációs Szolgálathoz (MH GEOSZ) látogatott Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szeptember 3-án, szerdán.

1595978132

Pályakezdő hadnagyok Tatán

2014. szeptember 3. 14:44

Megkezdték szolgálatukat a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandárnál az augusztus 20-án esküt tett hadnagyok. Patkó Dömötört, Takács János Kadosát, Kelemen Csanádot, Maczonka Mátyás Mártont, Pandur Bálintot és Baglyos Pétert az alakulatnál Horváth Gábor dandártábornok, parancsnok köszöntötte.

1595978126

Újra egyenruhában

2014. szeptember 3. 11:10

Elkezdték kéthetes kiképzésüket az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandárhoz szeptember 1-jén, hétfőn bevonult önkéntes műveleti tartalékosok. Az első nap a regisztrációról, ruhafelvételről, utazásról, táborállításról, ismerkedésről szólt, a kedd reggeli parancsnoki köszöntő után azonban aktív napok várnak az ócsai kiképzőbázison a több mint háromszáz bevonulóra.

1595978122

Helyszínelni tanulnak

2014. szeptember 3. 7:19

Úgynevezett Fegyveres Támadás Helyszínelő Csoport (Weapons Intelligence Team, WIT) tanfolyam indult Szentendrén szeptember másodikán. Az MH Altiszti Akadémián megrendezett háromhetes képzésre számos NATO-tagállam hadseregéből érkeztek hallgatók, akik már maguk is sokéves tapasztalattal bírnak.

1595978120

Haderőnk tartja győzelmes fölényét

2014. szeptember 2. 19:51

Sorozatunkban a száz évvel ezelőtt megjelent magyar napilapokból, a Nagy Háborúval kapcsolatos írásokból szemlézünk.