Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 305. oldal

Cikkek
1595921126

Lengyel-magyar: két jó barát

2011. július 1. 11:21

„A lengyel és a magyar nép kapcsolata egyedülálló Európában, mély gyökerekkel rendelkezik. Ez a két nép sosem fogott fegyvert egymás ellen” – mondta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára Balatonlellén, június harmincadikán. Mint ismeretes, hazánk ezen a napon adta át az Európai Unió elnökségét Lengyelországnak, így ennek tiszteletére a Balaton parti városban rendezett, négynapos Magyar Világtalálkozó első napja a lengyel-magyar barátság jegyében telt.

1595921123

Szabadság napja a Somló-hegyen

2011. július 1. 11:01

Húsz évvel ezelőtt, 1991. június 30-án Antall József miniszterelnök a Somló-hegyen jelentette be, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat. Erre a nemes évfordulóra emlékeztek a Honvédelmi Minisztérium és az Antall József Baráti Társaság szervezésében a Szent István kilátónál, a Somló-hegy tetején. A megemlékezésen megjelent Antall József felesége, Klára asszony és fia, Antall Péter. Eljött a rendezvényre Boross Péter egykori miniszterelnök, dr. Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter, dr. Szarka Gábor a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke, dr. Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, dr. Marinovich Endre, az Antall József Baráti Társaság elnöke, Horváth Zoltán, Doba polgármestere, és ott voltak az egykori miniszterelnök közeli barátai és egykori munkatársai.

1595920985

HRB-nagyüzem

2011. június 30. 20:45

Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságán úgyszólván egymásnak adják a kilincset a hivatalos vendégek. Június 30-án, csütörtökön dr. Szarka Gábor, a Honvédelmi Minisztérium kabinetfőnöke és dr. Dankó István, a tárca jogi főosztályának vezetője volt jelen az új honvédelmi törvényjavaslat vitájához benyújtandó bizottsági módosító indítvány megtárgyalásán.

1595920978

Erő, tartás, önbecsülés: MH közelharc-kézitusa bajnokság

2011. június 30. 16:51

Dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg június 30-án délelőtt a Magyar Honvédség Amatőr Katonai Közelharc – Kézitusa bajnokságot. A honvédség küzdősportban, harcművészetben járatos kiválóságait felvonultató verseny különböző kategóriákban egészen délutánig tartott a BHSE angyalföldi Küzdősport Centrumában.

1595920973

Díszkard a parancsnoknak

2011. június 30. 16:16

Dr. Kovács Vilmos ezredesnek, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának – 50. születésnapja alkalmából –  június 29-én, szerdán díszkardot adományozott a honvédelmi miniszter. A kardot dr. Simicskó István, a tárca parlamenti államtitkára adta át az ezredesnek. Az eseményen jelen volt Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára, valamint dr. Szarka Gábor kabinetfőnök is.

1595920973

Az olasz-magyar katonai kapcsolatok évszázadai

2011. június 30. 15:45

Az olasz-magyar katonai kapcsolatok évszázadai címmel tartottak konferenciát június 30-án, csütörtökön a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) dísztermében. Az egész napos rendezvényt annak védnöke, dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg, dr. Kovács Vilmos ezredesnek, az intézmény parancsnokának köszöntője után.

1595920967

Hat hónap után újra itthon

2011. június 30. 14:07

Családtagjaik és hozzátartozóik jelenlétében köszöntötték a hadműveleti területről közelmúltban visszatért MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (MH OMLT) ötödik váltásának magyar katonáit június 30-án, csütörtökön Tatán, a Klapka György laktanyában. A rendezvényen beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter.

1595920965

Közös jelen, közös jövendő!

2011. június 30. 13:13

„A magyarság jövőjét nem a múltja dönti el, hanem az, hogy itt és most mit teszünk meg egymásért” – hangsúlyozta dr. Hende Csaba az 1000 éves határnál, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen. A honvédelmi miniszter a hit és lélek erejével és magyar hőseink emlékezetére mondott imával vett részt zarándokúton Erdélyben.

1595920958

Újságíró elismerése

2011. június 30. 10:47

A honvédelmi miniszter II. osztályú Magyar Hadisírgondozásért kitüntető címet adományozott Margittai Gábor újságírónak. Az elismerést dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára június 29-én adta át a Magyar Nemzet újságírójának a Honvédelmi Minisztériumban.

1595920952

Új vezénylőzászlósa van a Magyar Honvédségnek

2011. június 30. 9:39

Vezénylőzászlósi beosztás átadás-átvételére került sor a Honvédelmi Minisztériumban június 29-én, szerdán. A Magyar Honvédség vezénylőzászlósi beosztását Bogdán Tibor törzszászlós adta át Kriston István zászlósnak, aki július 1-jétől tölti be ezt a posztot. Az ünnepi eseményen – ahol beszédet mondott dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke – megjelent Juhász István vezérőrnagy, a HVK törzsigazgatója, a vezérkar csoportfőnökei, valamint a honvédség egység- és magasabb szervezeteinek vezénylőzászlósai.