„Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj”

Jogos a kérdés, hogy miért fontos a huszonegyedik században olyan régimódi dolgokkal foglalkozni, mint a térkép és a tájoló? Rengeteg helymeghatározó berendezés áll rendelkezésünkre, akár telefonra is letölthetők olyan alkalmazások, ahol műholdas képen látjuk a környezetünket. Már az autós navigációk ideje is kezd lejárni, az okostelefonba csak a címet kell beírni, és megmondja, merre menjünk, milyen messze van az úticélunk. Lassan nem találunk traktort vagy kombájnt, ami ne GPS-jel alapján szántana, aratna. Okosórák teljesen használható koordinátát mutatnak számunkra. De akkor miért is olyan fontos az „old school” papír és mágnestű?

Mert a tájolóban nem merül le az elem, a mágnestű nem függ a műhold jelétől. A papírtérkép képernyője nem reped be, gombjai nem törnek el, nincs rajta bonyolult menürendszer, amit meg kell tanulni. A térképet és tájolót egyszerű kezelni, könnyű karbantartani, raktározni, nem kell hozzá hatalmas technikai háttér - rakéták, műholdak, speciális gyárak – így olcsó előállítani.

Tudom, aki ismer egy vidéket, annak nem kell se térkép, se GPS. De mi van, ha messzi tájakra visz a katonaszerencse, és nem ott kell A pontból B-be menni, ahol felnőttünk?

Sokan megrettennek a tereptantól. Azt előre le kell szögeznem, hogy nem térinformatikusokat szoktunk gyártani. Nem sokkal bonyolultabb az elméleti része, mint egy nyolcadikos földrajzóra. Az egyszerű felhasználónak elég annyi a térképkészítésről, földmérésről, hogy bonyolult műveletek sokasága az, amit végül papíron látunk. Alapvető probléma az, hogy egy 3D-s gömbszerű test felszínét 2D-ben, síkban kell ábrázolni. Olyan ez, mintha a narancshéjat akarnánk úgy kiteríteni, hogy ne torzuljon a rajta lévő mintázat. Be kell látni, hogy ennek a matematikai összefüggéseit felsőoktatási körülmények között is évek alatt lehet elsajátítani, nem egy párhetes képzés részeként.

Egy szó, mint száz, nem kell félni az elmélettől. Ha valaki el tudja képzelni, hogy magához képest a főbb irányok merre vannak, nagy problémája nem lehet a gyakorlati végrehajtás során. Ha megszokja, hogy a civil életből hozott „fent-lent-jobbra-balra” helyett az „észak-dél-kelet-nyugat” kifejezéseket használja, ritkán fog eltévedni.

Teljesen mindegy, hogy valaki egyszerű túrázó, új világok felfedezésére induló kalandor vagy profi katona, három fontos dolgot kell megérteni. Nem fontossági sorrendben írom le, mert nincs ilyen rangsor közöttük. A három közül bármelyik meg nem értése, rosszul alkalmazása, nagy eséllyel tévedést fog eredményezni.

Első a lépésszámlálás. Mindig lemérjük, hogy 100 méteren hány lépéspárt lépünk. Így könnyen tudunk távolságokat mérni, nagyjából 10 méter pontossággal. Ettől sem kell megijedni, régen például a távolságokat lépésben mérték. Még a puskák állítható irányzékai sem méterben, hanem lépésben voltak megadva. A lépéspárral mért távolság gyakorlati jelentősége ott mutatkozik, hogy mindig tudni fogjuk, hogy az ismert ponttól mennyire távolodtunk el.

Második az irányszögek, szögek és a térkép kapcsolatának megértése. Aki tisztában van azzal, hogy mit jelent az óramutató járásával megegyező irány és elfogadja tudományos ténynek, hogy a kör 360 fok, annak nem okozhat nehézséget a térképpel való munka.

A harmadik dolog, amit fontos megérteni az, hogy a térkép nem más, mint egy koordináta rendszer. Nagyjából úgy kell használni, mint a torpedó játékban vagy a sakktáblán a betű-szám kombinációkat. Csak itt nem azt mondjuk, hogy „B5” hanem „12543 98567”, mind a kettő egy pontot jelent.

Meg kell jegyezni, hogy a tájékozódásnak folyamatosnak kell lennie. A Kéktúra útvonalán sem úgy megy végig az ember, hogy Írott-kőnél megnézi és legközelebb a sümegi vasútállomás bélyegzőjénél nyitja ki, hogy merre is kellene tovább menni.

A katona terepen nem amolyan geocache jellegű tevékenységet végez. Vagyis nem okostelefon méretű apró tárgyakat keresünk. Hidakat, épületeket, útkereszteződéseket, tankokat, reptereket szokás katonáéknál megtalálni. Jogos a kérdés, hogy akkor miért dögcédulányi apró fémlemezeket kerestetünk a jelöltekkel? Mert a pontosságra akarjuk őket megtanítani! Nem a különleges műveleti alaptanfolyamon, de képeztünk ki olyan katona hölgyet, aki napokig képes volt méter pontossággal tájolni napszaktól függetlenül.

Voltaképpen a sikeres tájékozódás titka annyi, hogy folyamatosan számoljuk a lépéspárt, tájoló segítségével tartjuk az irányt és nézzük a térképet. Ez ilyen egyszerű.