Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

járőr - 139. oldal

Cikkek
1595878814

Nem robbanhatott volna fel a ferencvárosi óriásbomba

2008. július 29. 19:31

Kedden délután, fél hét után néhány perccel sikerült minden kétséget kizáróan megállapítani a ferencvárosi óriásbombáról, hogy ártalmatlan, a vészhelyzet megszűnt. Mint kiderült: nem tudott volna felrobbanni a szerkezet, mivel nem tartalmazott robbanóanyagot. A lakosok visszatérhetnek otthonaikba.

1595878811

Gyalogsági akna a Balaton partján

2008. július 29. 13:45

A harmincadik héten, azaz július 21-e és július 27-e között 49 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére. Ezek közül 19 esetben soron kívül kellett intézkedniük a tűzszerészeknek, akik idén eddig összesen 1439 bejelentést kaptak.

1595878811

Az évtized bombája az egykori malom helyén

2008. július 29. 12:51

A rendőrök nem sokkal délelőtt 10 óra után megkezdték a budapesti IX. kerület egy részének kiürítését. A Vaskapu utca és a Tóth Kálmán utca sarkán talált második világháborús bomba miatt közel tizenötezer embert kell kitelepíteni. Ekkora evakuálásra az utóbbi néhány évtizedben nem kellett Magyarországon sort keríteni egy robbanószerkezet miatt.

1595878532

Megmentette társait a hős katona

2008. július 24. 8:31

Robbanó gránátra vetette magát egy brit katona Afganisztánban, hogy megmentse társai életét – adta hírül a Daily Mail. Matthew Croucher őrvezető bátorságáért megkapja a György keresztet, a bátorságért járó egyik legmagasabb kitüntetést.

1595878523

A bombák és a gránátok hete

2008. július 22. 10:58

A huszonkilencedik héten, azaz július 14–20-a között 57 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Zászlóalj ügyeletére, ezek közül tizennégy esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel a megtalált robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Idén eddig összesen 1390 bejelentést kaptak – tájékoztatta a honvedelem.hu szerkesztőségét Szalay Attila zászlós az alakulat kiképző tűzszerésze.

1595878521

Orosz nehézbombázók Kubában?

2008. július 22. 9:02

Elképzelhető, hogy újra rendszeresen repülnek majd Kubába orosz nehézbombázók válaszul a Kelet-Európába telepítendő amerikai rakétavédelmi rendszerre – írta hétfőn az Izvesztyija című orosz lap. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy létesítenének-e újra állandó orosz támaszpontot Kubában, vagy csak üzemanyag felvételére szállnának-e le a szigeten az orosz nehézbombázók.

1595878517

Pályára irányító tábor – roma fiataloknak

2008. július 21. 15:42

Nehéz megtalálni az ócsai katonai gyakorlótéren a járőrversenyen részt vevő csapatokat, hiszen ahhoz, hogy mind a tizenegy ellenőrző pontot megtalálják, legalább tizenöt kilométert kell gyalogolniuk az erdős-bozótos területen. S persze eltévedni sem túl nehéz…

1595878516

Útra keltek…

2008. július 21. 13:39

Elindult Koszovóba a Magyar Honvédség KFOR Zászlóalj állománya. Az első ütemben több mint száz katona utazott el a budapesti ferihegyi repülőtérről, hogy megkezdje békemissziós szolgálatát.

1595878337

Végleg búcsúznak a pristinai Szent László tábortól a magyar katonák

2008. július 17. 7:50

Amíg magyar katonák őrzik a főhadiszállásomat, nyugodtan alszom – idézte a KFOR első parancsnokának szavait Tömböl László mérnök altábornagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka július 16-án Pristinában, ezzel is utalva a katonák nemzetközileg is elismert teljesítményére.

1595878332

A NATO-erők feladtak egy afganisztáni bázist

2008. július 16. 15:18

Az afganisztáni NATO-erők és az afgán hadsereg egységei feladták azt az ország keleti részén lévő előretolt bázist, amelyet vasárnap megrohantak a tálibok, és kilenc amerikai katonát megöltek.