Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 309. oldal

Cikkek
1595920367

Ismét gyászol a honvédség

2011. június 16. 20:03

Hazahozták az Afganisztánban elhunyt dr. Borbély Csaba orvos százados földi maradványát. A koporsót katonai tiszteletadással fogadták a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison.

1595920363

Katonás kívánság

2011. június 16. 19:28

Elöljárónak kijáró katonai tiszteletadással fogadták Tatán, a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandárnál Henrich Patrikot. A vendég dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke társaságában fogadta a sorfalat álló katonák tisztelgését. Az esemény meglehetősen rendhagyó volt, legalábbis a sokat látott és megélt dandárparancsnok, Sándor Zsolt dandártábornok szerint, aki ilyen humanitárius akcióban még nem vett részt. Eddig…

1595920362

„A magyarság lelki újraegyesítésének kiemelkedő színtere”

2011. június 16. 16:05

Pünkösd vasárnapján Magyarország ezeréves határánál, a kontumáci hősi emlékműnél megtartott ünnepségen – sok évtized után, első magyar politikusként – mondott beszédet Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tárcavezető ezután megkoszorúzta az emlékmű bronz domborműves falát, majd ellátogatott az őrházhoz.

1595920359

Kivonási tünetek (1.)

2011. június 16. 15:43

A hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet katonák átvették öröklakásaikat… Emlékeznek még a sajtóhírre? Micsoda kérdés! Hát hogyne emlékeznénk. Egy ország röhögött az egyáltalán nem ideiglenesnek tűnő szovjet katonai jelenlét eme sűrítményén. Mindenesetre immár húsz esztendeje annak, hogy 1991. június 16-án elindult az utolsó katonavonat, az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy, a Déli Hadseregcsoport kivonását levezénylő parancsnok pedig rá három napra 19-én, 15 óra 01 perckor a záhony–csapi hídnál átlépte a magyar határt. A Szovjetunió irányába…

1595920352

Nehéz, de eredményes tizenkét hónap

2011. június 16. 11:58

Több mint egy éve történt meg a váltás a Honvédelmi Minisztériumban és a Honvéd Vezérkar élén. Az azóta eltelt időszakban számos esemény történt Magyarországon és külföldi misszióinkban is. Dr. Benkő Tibor vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével beszélgettünk a mögöttünk álló egy évről.

1595920345

Honvédelmi szabályozás – állandóság és változás

2011. június 16. 10:06

A rendszerváltás utáni évek első honvédelmi törvényét előkészítő szakmai kör egyik tagja most immár honvédelmi miniszterként utalt többször is a tizennyolc évvel ezelőtti jogszabály-alkotásra a parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának június 14-i ülésén. A honvedelem.hu egyebek mellett erről kérdezte dr. Hende Csabát.

1595920329

MABEY & JOHNSON Hídkészlet Bemutató

2011. június 15. 19:28

A Mabey & Johnson hídépítő tanfolyam keretében, hídkészlet bemutatót tartottak június 9-én, a meghívott honvédelmi, katasztrófavédelmi és polgári védelmi állomány, valamint hídépítési szakemberek, érdeklődők részére, Lovasberényben.

1595920315

Magas rangú francia delegáció a közigazgatási államtitkárnál

2011. június 15. 17:50

Június 15-én délelőtt Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára fogadta a Becsületrend és Nemzeti Érdemrend képviseletében Magyarországra érkezett francia delegációt. A megbeszélésen részt vett a francia Becsületrend és Nemzeti Érdemrend Magyarországi Egyesületének alelnöke, dr. Lomnici Zoltán is.

1595920311

Az érdekvédelmet támogatjuk, a bohóckodást nem

2011. június 15. 13:45

A Honvédelmi Minisztérium és a Honvédszakszervezet közös sajtóközleménye A Honvédelmi Minisztérium és a katonákat képviselő Honvédszakszervezet mai egyeztetésén Hende Csaba honvédelmi miniszter és Czövek János szakszervezeti vezető egyaránt elítélte a 2011. június 16-ra meghirdetett, „bohócforradalomnak” nevezett politikai megmozdulást.

1595920309

„Zrínyi-könyvvonat” – a gyimesbükki történelmi határig

2011. június 15. 13:11

A HM Zrínyi Média könyvvonat-sorozatának kiemelkedő eseményeként a Honvédelmi Minisztérium médiatársasága a Csíksomlyói búcsúra induló zarándokvonattal küldte el adományait erdélyi önkormányzatoknak, iskoláknak, egyházaknak és civil szervezeteknek.