Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 321. oldal

Cikkek
1595918177

A hazatérés emléknapja

2011. május 8. 17:46

A bukovinai székelyek hazatérésének hetvenedik évfordulójára emlékeztek május 8-án, vasárnap a Budai Várban. Közösségük önazonosság-tudatának és összetartozásának megőrzése céljából a gróf Hadik András lovas szobra mellett rendezett ünnepségen, dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter mondott beszédet, majd helyezte el a tárca koszorúját. Az egész napos helyi megemlékezések mellett a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének szervezésében hálaadó szentmisére, fotókiállításra, emlékülésre, illetve a programsorozatot záró hangversenyre is sor került.

1595918174

Egy különleges helyőrség

2011. május 8. 12:33

Egyedülálló helyet foglal el a Magyar Honvédség szervezeti felépítésében Hódmezővásárhely. Az itt állomásozó katonai alakulatok megnevezése: „kikülönített szervezeti elemek”. Ezt az új kifejezést 2007. március elsején kellett megtanulnunk.

1595918169

„Újra lehet kezdeni a kisbéri ménes legendáját”

2011. május 7. 17:26

Első alkalommal rendeztek Lovasfesztivált a Komárom-Esztergom megyei Kisbéren május 7-én, szombaton. A rendezvényt a kora délutáni órákban dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg a kisváros Majális-terén

1595918164

Az ATHENA különbizottság informális ülése

2011. május 7. 7:39

Az EU ATHENA különbizottság 2011. május 4-6. között tartotta szakmai programját Magyarországon

1595918163

Tizenhatodik alkalommal – a Bozsik Stadionban

2011. május 7. 7:03

A Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége (Hososz), a Magyar Futball Akadémia és a Honvéd Sas-hegy Sportegyesület idén is megrendezi a Magyar Honvédség kispályás labdarúgó bajnokságát. A sorban a tizenhatodik bajnokságot június 2-án Kispesten, a Bozsik Stadionban tartják.

1595918158

Pénzügyi szakértői csoport látogatása Pápán

2011. május 6. 16:31

A megkezdett humán erőforrás-fejlesztésről, a modernizációs beruházásokról, a környezetvédelmi-mentesítési munkálatokról is szó volt azon a látogatáson, amelyen – a magyar EU- elnökségi rendezvények keretében – az ATHENA Special Committee pénzügyi munkacsoport szakértői látogattak el az MH Pápa Bázisrepülőtérre.

1595918158

Tisztújítás és defibrillátor program

2011. május 6. 15:51

Jubileumi és tisztújító küldöttgyűlést tartott május 6-án pénteken a Honvéd Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségbiztosító Pénztár a Stefánia Kulturális Központban. Az új tisztségviselők megválasztása mellett a pénztár a küldöttgyűlésen indította el életmentő defibrillátor programját.

1595918157

Egységben az erő

2011. május 6. 14:03

A védelmi képességek csoportosítása és megosztása (pooling and sharing) stratégiai elvét követve Magyarország három konkrét területen – a légi rendészeti tevékenység, a rögtönzött robbanóeszközök elleni védelem és az egészségügyi támogatás – kész meglévő képességeit rendelkezésre bocsátani – hangzott el Norbert Darabos, osztrák védelmi és sportminiszter, és dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter május hatodikai határmenti találkozóján, Szombathelyen. A magas rangú vendéget katonai tiszteletadással fogadták a Fő téri Szentháromság-szobor előtt.

1595918149

A katonai eskü egy életre kötelez!

2011. május 5. 18:22

A Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázison alapkiképzésén részt vett 120 katona – közöttük négy hölgy – tett ünnepélyes katonai esküt hozzátartozói, a katonai szervezetek képviselői, valamint a szentendrei kistérség polgármesterei előtt. A márciusban bevonult szerződéses legénységi állomány az önkéntes haderőre történt áttérés után, május 5-én, Szentendrén immáron második alkalommal élhette át azt a felemelő élményt, amely során kinyilvánította, hogy a Magyar Köztársaság hűséges honvédje lesz. A nyilvános eskütételen jelen volt és beszédet mondott Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára, valamint Orosz Zoltán altábornagy a Honvéd Vezérkar főnök-helyettese is.

1595918149

Magyar-szerb nemzeti fegyverzeti igazgatói megbeszélések

2011. május 5. 17:51

Márki Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár – mint nemzeti fegyverzeti igazgató – meghívására április 20-án és 21-én, hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott Ilija Pilipović, a szerb védelmi miniszter anyagi erőforrásokért felelős helyettese.