Lopakodók / Harcra készülve

Ezzel szemben a különleges erők katonái számára előbb-utóbb eljön az idő, amikor a megszerzett tudást alkalmazni kell. Erre az elmúlt években számos alkalom kínálkozott. Folytatva a sort a különleges erők képzésével, mostani írásunkban a harcászattal foglalkozunk.

Az avatatlan fül számára furcsán hangzó „kisalegységes harcászat” során elsajátított ismeretek mindenképpen a hasznos tudásbázist gyarapítják. Az angol Small Unit Tactics (SUT) kifejezésben a „taktika” szó görög eredetű, jelentése „elrendezés”. Ebből a szempontból az angol megnevezés pontosabb, mint a magyar. Ugyanis ez nem más, mint egy kisebb fegyveres csoporton belüli rendeződés, annak érdekében, hogy a katonák túléljék az ellenséges környezetet.

Miről is tanulnak SUT alatt a katonák?

Hosszasan lehetne magyarázni, vagy idézni a nyílt forrásból elérhető, idegen nyelvű anyagokat, de szerintem mindez fölösleges. Beszélhetnénk arról mennyire nehéz, hetekig, napokig az erdőben „sertéskedni”, hátizsákból élni, aminek a súlya vetekszik egy jól megtermett tiniével. Taglalhatnánk, hogy milyen lélekromboló hajnal kettőkor a géppuska mögött feküdni zuhogó esőben, vagy kittikadva, harcszerűen, rejtetten egyik dombot a másik után leküzdve elérni a lesállás helyét.

A humorista szavaival élve, könyvből nem lehet megtanulni kaszálni, így olvasás útján sem lehet megismerkedni a kiképzés ezen részével. Ezért inkább elmagyarázom a természetből vett példákkal a képzés lényegét.

Természetfilmeket nézve, a csoportban élő vad és az ellenség háta mögött dolgozó csoport között számos párhuzamot lehet vonni. Az a tucatnyi ember nem más, mint „zsákmányállat”, amit a ragadozók meg akarnak enni. Ezt elkerülendő, hasonló stratégiát követünk, mint a dámok vagy a kafferbivalyok.

Először is csoportban mozgunk, aminek vannak előnyei. Több szem, többet lát alapon, a megfigyelés jóval hatékonyabb, mint egy magányos harcos esetében. Ha többen vagyunk, csökken a százalékos esélye, hogy tűzharc esetén eltalálnak: ha ketten vagyunk és ránk lőnek, 50% esélyünk van, hogy megsérülünk, ha négyen, akkor már csak 25%, és így tovább.

Védekezni is könnyebb csoportban. Ahogy a lovak vagy bivalyok kör alakban helyezkednek el, úgy a katonák is igyekeznek körkörös védelmet kialakítani. Paták és szarvak híján fegyvereikkel néznek az ellenség várható iránya felé.

Egy rejtőző csoport mozgásában leginkább egy óvatos, gidáját vezető őzsutához hasonlít. Állandóan a környezetét kémleli, ha változik a növényzet vagy a terep, megáll és hosszasan figyel. A katona sem tesz másként, mielőtt nyílt terepre kilép, a vegetáció peremén rövid időre megáll hallgatózni, figyelni. Ezért a haladási sebesség a tereptől függ. A valós életből vett leglassabb példa, amiről olvastam egy angol SAS járőr volt, aki a borneói dzsungelben, hogy elkerülje az ellenséget, óránként csupán 200-500 métert haladt előre!

Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni a kiképzés ezen részét, akkor a katonáknak megtanítjuk, hogyan kell terepen rejtetten úgy mozogni, mint egy vadnak.

Azt szokták mondani, az életben egy igazi, jól megtervezett, fáradtságokkal teli, tanulós kisalegység harcászat bőven elég. Sokan nem hiszik, de ez az egyik legnehezebb része a képzésnek. Ennek a fázisnak azért kell ilyennek lennie, mert, ahogy a természet törvénye diktálja, aki nem tanulja meg jól a leckét, az az életével fizet.