Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

katasztrófa - 14. oldal

Cikkek
1596019844

Kiemelten kell foglalkozni a katasztrófákkal

2016. szeptember 15. 13:30

Az elmúlt időszakokban kiemelten sokat kellett foglalkozni a katasztrófákkal Magyarországon is – mondta dr. Földváry Gábor, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára szeptember 15-én, csütörtökön, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban.

1596019218

Tíz híres háborús fotográfus

2016. szeptember 3. 9:35

Korábban már bemutattunk tíz olyan újságírót, akik háborús körülmények között tettek szert hírnévre munkásságukkal. Ezúttal nézzünk körül azon képalkotók között, akik ugyanígy, harci zónákban dolgozva kerültek fel a történelem lapjaira.

1596019215

Riadó, Kőbánya!

2016. szeptember 3. 6:30

Különleges programok és bemutatók részesei lehettek azok, akik dacolva a rekkenő hőséggel kilátogattak Budapest X. kerületébe, augusztus utolsó szombatján. A hamarosan jubiláló rendezvény keretében felvonuló szervezetek ismét megnyugtató erőt és biztonságot sugároztak nemcsak a statikus bemutatók, hanem a szimulált veszélyhelyzetek elhárítása során is.

1596018074

Ikarosz sorstársai

2016. augusztus 15. 14:00

Nem csupán a két világháborúban életüket vesztett a katonai repülőkre emlékezünk, hanem azokra is, akik egészen napjainkig, békeidőszakban történt kiképzési repülés közben haltak meg – hangsúlyozta Soós Lajos nyugállományú alezredes, Veterán Repülők és Ejtőernyősök Veszprémi Egyesületének elnöke, a katonai repülők emlékére rendezett ünnepi megemlékezésen, Veszprémben, augusztus 15-én, hétfőn.

1596017213

Lemberg: a halálos airshow

2016. július 27. 19:05

Tizennégy esztendővel ezelőtt, 2002. július 27-én történt minden idők legsúlyosabb légibemutató-balesete: az ukrán légierő egyik Szu–27-es vadászgépe egy műrepülő gyakorlat közben a földbe csapódott a lembergi Szknyiliv repülőtéren. A baleset során 77 személy – köztük 28 gyerek – vesztette életét, félezren pedig különböző sérüléseket szenvedtek.

1596015014

Lánglovagok a honvédségben

2016. június 10. 13:40

Önkormányzati és létesítményi tűzoltó tanfolyamon vesznek részt a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses katonái március 30. és június 24. között a Katasztrófavédelmi Oktatási Központban (KOK). A tanfolyam részét képezik különböző gyakorlati foglalkozások is, amelyek a pszichikai és fizikai felkészülést is szolgálják.

1596014131

Katonai helikopter zuhant le a kórház területén

2016. május 26. 7:12

Sikeresnek ítélte a tatabányai Szent Borbála Megyei Kórházban május 25-én lezajlott katasztrófa-felszámolási gyakorlatot dr. Kancz Csaba Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke. Mint mondta: a polgári−katonai−rendvédelmi együttműködés megfelelően működött a Fúzió 2016 elnevezésű gyakorlat során.

1596013567

„A rengeteg ott hagyott ruha, baba, cipő torokszorító volt”

2016. május 18. 9:13

Harminc év telt el a csernobili atomerőmű 4-es blokkjának felrobbanása óta. A baleset helyszíne köré vont 30 kilométeres biztonsági zóna a mai napig szinte teljesen lakatlan, kevés kivétellel csak dolgozni járnak be ide az emberek. Illetve egyre többen szeretnének turistaként is eljutni a térségbe – köztük magyarok is…

1596012988

Afrikai missziók hete Szolnokon

2016. május 6. 17:36

Afrikáról szólt április utolsó hete az MH Béketámogató Kiképző Központban (MH BTKK). Egyszerre öt, a kontinensen zajló misszióra való felkészítést rendeztek a szolnoki alakulatnál.

1596012667

Csernobil tíz pontban

2016. április 30. 13:21

A héten, április 26-án volt harminc éve annak, hogy bekövetkezett a csernobili nukleáris katasztrófa, amelyet a mai napig a valaha történt legsúlyosabb atomkatasztrófaként emlegetünk – miközben egyébként nem ez volt a valaha történt legsúlyosabb atomkatasztrófa. Amit tudni érdemes a balesetről.