Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Honvédelmi miniszter - 312. oldal

Cikkek
1595919925

Az elmúlt egy év és a jövő irányai

2011. június 7. 11:06

A „Honvédelmi tárca elmúlt egy éve és a jövő irányai” címmel tartott előadást a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, a vezérkari képzésben résztvevőknek – azaz a vezérkari tanfolyam hallgatóinak – Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára június 6-án, hétfőn délután.

1595919923

A parlamentből jelentjük

2011. június 7. 9:42

„A nemzeti ügyek kormányának hivatalba lépésekor a magyar haderő működtetéséért felelős irányító szervnél, a Honvédelmi Minisztériumnál és háttérintézményeinél káosz uralkodott. A Magyar Honvédségnél rend volt, van és rend is lesz. Mostanra a honvédelmi tárcánál is rendet tettünk.” A Tisztelt Házban egy hozzá intézett interpellációra válaszolva mondta ezt június 6-án, hétfőn délután dr. Hende Csaba.

1595919914

„A természet kincsei”

2011. június 6. 14:52

A győri MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred főtörzsőrmesterének, Tunyogi Bálintnak újabb kiállítását nyitották meg június 2-án késő délután Pápán a 60 esztendős pápai Pedagógus Művelődési Ház jubileumi programjai keretében. A kiállítás, mely „A természet kincsei” – címet viseli, az alkotó természeti témájú festményeit mutatja be zömmel, ezzel is tisztelegve az Erdők Nemzetközi Éve előtt is.

1595919909

„Európa nem bújhat el a kihívások elől”

2011. június 6. 12:14

A Honvédelmi Minisztérium és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) az Európai Biztonsági és Védelmi Akadémiával (ESDC) együttműködésben, a Külügyminisztérium és a Belügyminisztérium támogatásával 2011. június 6. és 10. között rendezi meg az ESDC 6. magas szintű kurzusának negyedik modulját Budapesten. A modult Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg.

1595919907

A vasminiszterre emlékeztek

2011. június 6. 10:13

Immár több mint egy évtizede annak, hogy a katonai közlekedési szolgálat napját Baross Gábor egykori közlekedési miniszter születésének napján, június 6-án ünneplik. Idén – június 3-án, pénteken – a Magyar Honvédség közlekedési szakemberei ünnepi állománygyűlésen emlékeztek meg a „vasminiszterről”.

1595919674

Hagyomány született

2011. június 5. 12:26

Második alkalommal foglalták el különböző történelmi korok hagyományőrzői és a Magyar Honvédség katonái a kétszáz éves Orczy-parkot, hogy a honfoglalástól kezdve napjainkig mutassák be történelmi korszakaink katonai hagyományait. A hagyományőrző katonai tábor május tizenharmadikán – pénteken – este várta az érdeklődőket, azonban az esemény fő napja, a végzős tisztjelöltek felvonulása és a csapatzászló-adományozás szombatra esett.

1595919671

Megtörhetjük Trianon átkát

2011. június 5. 9:29

A Sárvári Hagyományőrző Íjász Egyesület szervezésében rendeztek Szent Korona-ünnepet Sárváron június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. A rendezvény elején a Magyar Koronaőrök Egyesületének tagjai díszfelvonulást tartottak a Szent Korona másolatával. Az ünnepség díszvendége Hende Csaba honvédelmi miniszter volt, aki a felvonulást követően beszédet mondott a város főterén, és emléktáblát avatott Kondora István polgármester társaságában, a hősök emlékművénél.

1595919670

Hittel, becsülettel a haza szolgálatában (2. rész)

2011. június 5. 7:06

Hautzinger Gyula nyugállományú ezredes, katonai elemző, a Magyar Atlanti Tanács alelnöke szerencsés katonának tudhatja magát. Hadtáptisztnek készült, az is lett, végigjárva hosszú katonai pályafutása szép állomásait. Ezek közül is kiemelkedik az a három esztendő, melyet az óceánon túl a Magyar Honvédség első összekötő tisztjeként élt meg a NATO Atlanti Főparancsnokságán, és immár NATO-tisztként ott ünnepelhette a szövetséghez történő csatlakozásunkat 1999 tavaszán. A rendszerváltást követően neki sem jelentett gondot egy másik szövetségi rendszerhez tartozás, mert a haza védelme egy ilyen kis ország részéről önállóan elképzelhetetlen, az ideológiai függetlenség pedig a katonák számára is a demokrácia fontos alapkövét jelenti. Ezt ismerte el a francia elnök 2003-ban a számára adományozott Francia Köztársaság Érdemrend tiszti fokozatával, illetve iraki szolgálata után az amerikai kormány 2005-ben adományozott háborús kitüntetéssel.

1595919669

„Erős nemzetek bármilyen sorscsapást képesek túlélni”

2011. június 4. 20:12

Lélekben megerősödve kell túlhaladnunk a magyarság trianoni tragédiáján, össze kell fognunk egymással, mert csak így építhetjük fel országunkat – mondta dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára június negyedikén, a nemzeti összetartozás napján az alsóörsi Színes Csokor nevű rendezvényen.

1595919666

Trianon emlékezete

2011. június 4. 15:25

1920. június negyedike egyik legfájóbb pontja történelmünknek. A trianoni békediktátum aláírása alapjaiban változtatta meg az ország és több millió magyar ember további sorsát. Éppen ezért e napot tavaly a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.